Ugrás a tartalomra

Ukránokat és fehéroroszokat utasított ki Lengyelország

Létrehozva
Egy rap-koncerten történt incidens miatt.

Lengyelország 57 ukrán és 6 fehérorosz állampolgárt utasít ki Max Korzh emigrációban élő népszerű fehérorosz rapper varsói koncertjén történt erőszak miatt – jelentette be kedden Donald Tusk kormányfő. A hírt az MTI szemlézte.

A keddi kormányülés elején Tusk elmondta: a varsói nemzeti stadionban szombaton megtartott koncerten történt „zavargások, erőszakos tettek és bizonyos provokációk” felháborították a lengyel közvéleményt.

A történtek miatt 63 személyt kiutasítási eljárás alá vonnak, és „önként kell távozniuk”, ellenkező esetben kényszerrel távolítják el őket az országból - jelentette ki a kormányfő. Hozzátette: 57 ukrán és 6 fehérorosz állampolgárról van szó.

Hangsúlyozta: Lengyelország biztonsága érdekében nem szabad hagyni, hogy „elharapózzanak az ukránellenes érzelmek”. Egyúttal az ukrán hatóságoknak is „vigyázniuk kell arra, hogy Kijevben, Ukrajnában és Lengyelországban senkinek se jusson eszébe, hogy az ukránok szükségtelen lengyelellenes gesztusokat tegyenek” – tette hozzá a miniszterelnök.

Kedd délelőtt Tusk az X-en közzétett bejegyzésében megírta: „közeledik az ukrajnai háború rendezése, ezért Oroszország mindent megtesz azért, hogy Kijev és Varsó összevesszen egymással”.

A varsói rendőrség hétfői közleménye szerint Max Korzh koncertjén 109 embert vettek őrizetbe számos szabálysértés, illetve bűncselekmény jogcímén, például kábítószer birtoklása, a biztonsági személyzettel szembeni tettlegesség, pirotechnikai eszközök birtoklása miatt.

A lengyel közvéleményben felháborodást váltott ki, hogy a koncerten a nézőtéren látható volt az Ukrán Felkelő Hadsereget (UPA) és az Ukrán Nacionalisták Szervezetét (OUN) jelképező zászló is. Erről felvételeket tett közzé vasárnap Dariusz Matecki, a fő lengyel ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) parlamenti képviselője.

Az OUN-UPA követte el a volhíniai mészárlásként ismertté vált etnikai tisztogatást 1943 és 1945 között, a II. világháború előtt Lengyelországhoz tartozó Volhíniában és az egykori Kelet-Galíciában, és mintegy százezer lengyelt gyilkoltak meg.

(A borítókép forrása: Ma7)

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.