Ugrás a tartalomra

Halálos áldozatokkal járó súlyos gázrobbanás szakította ki egy bukaresti panelház falait

Létrehozva
Rendkívüli erejű gázrobbanás szakította ki pénteken egy többemeletes bukaresti lakóépület sarkát, a katasztrófavédelem közlése szerint három ember életét vesztette, és 15-en kerültek kórházba, többen súlyos állapotban.
Kép
Robbanás történt egy tömbházban Bukarestben. Maszol.ro
Robbanás történt egy tömbházban Bukarestben. Forrás: Maszol.ro

A robbanás egy nyolcszintes panelház egyik ötödik emeleti lakásában történt, kiszakítva a felette lévő lakást is az épületből. Mivel a hatóságok szerint félő, hogy a teljes épület összeomlik, elrendelték a lakók evakuálását.

A nagy erőkkel helyszínre érkező tűzoltók drónokkal és kutyákkal keresik az esetleges további áldozatokat a romok között.

Kiürítették a szemben lévő iskolát is, amelynek ablakait betörte a robbanás által okozott légnyomás. A tanulók közül is legalább tízen könnyebb megsérülést szenvedtek, de őket ellátták az iskola orvosi rendelőjében, egyikük sem szorult kórházi beutalásra.

A sérülteket hat bukaresti kórházba szállították. Közülük ketten - egy 17 éves, mesterséges lélegeztetésre szoruló fiú és egy égési sérülésekkel kórházba került nő - életveszélyes állapotban vannak.

Címkék

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.