Ugrás a tartalomra

Világ

Ecuadori és kolumbiai menekültek is érkeztek Miskolcra az ukrajnai háború miatt
VilágMiskolc
A menekültek között gyerekek, felnőttek és fiatal egyetemisták is vannak, rajtuk a Selyemréti Római Katolikus Plébánia segített.
Adománygyűjtést szervez az MVK az Ukrajnában maradt lakosok megsegítésére
VilágMiskolc
Az MVK Zrt. és Miskolc Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzata közös adománygyűjtést szervez az Ukrajnában maradt, pincékben, alagsorokban meghúzódó lakosok megsegítésére, valamint a háborúban megsérült katonák ellátására.
Nehéz helyzetben a menekültek és az őket segítők is
Világ
Folyamatosan érkeznek Magyarországra Ukrajna felől a háború elől menekülők. Sokan vállalták fel, hogy segítik őket, köztük a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió. Sajószentpéteren és Ózdon is befogadták azokat, akiknek ideiglenes szállásra van szüksége. Előbbi településre mi is ellátogattunk, hogy megtudjuk: mi történik az ide érkező menedékkérőkkel.
képforrás: MTI
Só és kenyér - a magyar vendégszeretetről
VilágBelföld
A sok Covid-teszt után emberségből is próbát tettünk, az eredmény pedig - ebben az esetben szerencsére - pozitív. Íme, néhány példa.
Kövér: az orosz–ukrán háborúnak csak vesztesei lesznek
VilágBelföld
Kövér László házelnök az Észak-Magyarország című lap csütörtöki számában megjelent interjújában mondta mindezt az MTI közleménye szerint. 
'56 és az ukrán háború párhuzamairól értekezett a történész
VilágVélemény
Az 1956-os Intézet volt vezetője szerint mindkét történetben majdnem ugyanazt jelenti az önrendelkezés, a haza, a szülőföld vagy az, hogy méreteitől függetlenül ki a kicsi, és ki a nagy. 
képforrás: MTI
Nem jogosultak a menekülőknek járó ellátásokra Magyarországon a magyar menekültek
VilágBelföld
Magyar Helsinki Bizottság: csapdahelyzetben vannak az Ukrajnából menekülő magyarok. Azonnali kormányzati segítségre van szükség.
Híd Kárpátaljáért – Egy emberként mozdult meg az ország
VilágMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Soltész Miklós államtitkár szerint hosszantartó karitatív munkára kell felkészülni.
Már több mint nyolcszázezren menekültek el Ukrajnából
Világ
Lengyelországba és Magyarországra érkeztek eddig a legtöbben.
Ezer forint is lehet literje májusra az étolajnak
VilágGazdaság
A világ legnagyobb napraforgóolaj-termelője a megtámadott Ukrajna, a termék egyik legnagyobb felvásárlója pedig az Európai Unió.
Díjmentesen utazhatnak ukrajnai menekültek a miskolci buszokon és villamosokon
VilágMiskolc
Az MVK mindent megtesz annak érdekében, hogy a városba érkező menekültek közlekedését segítse.
A kétszeres Oscar-díjas amerikai színész gyalog menekült Ukrajnából
Világ
„Két kollégámmal együtt kilométereket gyalogoltunk a csomagjainkkal a lengyel határig, miután az út mellett hagytuk a kocsinkat. A képen látható autók szinte mindegyikében nők és gyerekek utaznak csomagok nélkül, a kocsijuk az egyetlen értékük” - írta Twitteren a Titokzatos folyó főszereplője.
A teljes európai piacról kivonul a Sberbank
VilágGazdaságMiskolc
Az MNB kedd reggel bejelentette: napokon belül indul a pénzintézet magyar ügyfeleinek kártalanítása. 
Menekülteket fogadnak be az erdei iskolák
VilágBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állami erdőgazdaságok és a nemzeti park igazgatóságok szállást ajánlottak fel a kárpátaljai menekülteknek. Az Északerdő Zrt. a Fónagyság Bagolyvár Erdészeti Erdei Iskolában 48 főnek tud szállást és ellátást biztosítani. 
Csaknem tízezren lépték át az elmúlt huszonnégy órában a magyar-ukrán határt
Világ
Az elmúlt huszonnégy órában csaknem tízezer belépőt és több mint háromezer kilépőt regisztráltak a magyar-ukrán határátkelőhelyeken - tette közzé a rendőrség honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság kedd este.
Magyarország is támogatja az ukránok EU-csatlakozását
VilágBelföld
Ezt Szijjártó Péter külügyminiszter jelentette be kedden délelőtt.
Betétkifizetési korlátozás és felügyeleti biztos a magyar Sberbanknál
VilágGazdaságBelföldMiskolc
Keddtől harminc napra ügyfelenként hétmillió forintban limitálta a magyarországi Sberbank által kifizethető betétek és más visszafizetendő források összegét a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A bank közleménye szerint mindezt a hitelintézet biztonságos működésének fenntartása érdekében tették.
Két ukrán menekült kért eddig segítséget a miskolci önkormányzattól
VilágMiskolc
Miskolc önkormányzata az elsők között próbált felkészülni a háború sújtotta Ukrajnából érkező menekültek számára nyújtandó segítségre.
Összefogtak a miskolciak az Ukrajnából menekülőkért
VilágMiskolc
Van, aki pénzadománnyal segít, van, aki saját autójával vállal ingyen fuvarozást, és olyan is, aki saját lakását ajánlja fel a rászorulóknak.
A miskolci politikusok is adományokat gyűjtenek
VilágMiskolcBelföld
Adománygyűjtő akciót hirdetett több párt miskolci szervezete, hogy ezzel segítse az orosz-ukrán háború miatt nehéz helyzetbe került civil lakosságot.