Ugrás a tartalomra

Miskolc szolgálatában a mesterséges intelligencia

Létrehozva
Miskolc adott otthont a „Mesterséges Intelligencia a városok szolgálatában” című konferenciának szerdán, melyet a Miskolci Fejlesztési Központ szervezett.
Kép
Urban Tech - mesterséges intelligencia konferencia a Miskolci Egyetemen
A mesterséges intelligencia már nem a jövő, hanem a jelen. Fotó: Mocsári László

Idén nyáron megalakult az UrbanTech Platform, amely a városi innováció, a mesterséges intelligencia (MI), a digitalizáció és az adatvezérelt közszolgáltatások terén kínál új együttműködési keretet.

Ma már nemcsak az épületek és az utak határozzák meg, milyen egy város, hanem mindazok a digitális rendszerek, melyek a mindennapi életünket segítik. Ezért fontos a mesterséges intelligenciát a város, Miskolc szolgálatába állítani, hogy hatékonyabbá, jobbá váljon a város élete, az itt lakók élete.

Kép
Urban Tech - mesterséges intelligencia konferencia a Miskolci Egyetemen

Együtt írják a jövő történetét

Kiemelten fontos, hogy a fiatalok itt maradjanak, visszatérjenek Miskolcra. Az energiaárak ingadozása, a fenntartható közlekedés hiánya és a hulladékgazdálkodás, az infrastruktúra túlterheltsége mind olyan problémák, melyek sürgős megoldásra várnak.

A mesterséges intelligencia nem futurisztikus luxus, hanem eszköz egy jobb működésre

- mondta Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.

Ilyen például a digitális ügyintézés egyszerűsítése, az ügyintézés felgyorsítása. A miskolciak kevesebb időt töltsenek várakozással, ügyintézéssel, felesleges közlekedéssel, több idejük maradjon a munkára, a családra és a pihenésre. Ebben segíthet az MI.

- fejtette ki a polgármester.

Preview Image
Kattintásra galéria nyílik!

Miskolc volt az első város

A mesterséges intelligenciát a város szolgálatába állították, így jött létre a megállapodás a Gábor Dénes Egyetemmel, melyhez most a Miskolci Egyetem is csatlakozik. Összekapcsolják a kormányzatot és az önkormányzatot, az egyetemeket, a vállalkozókat és a kutatókat. Az UrbanTech platform, mint kísérleti és közösségi tér jelent meg, mely lehetőséget ad arra, hogy gyakorlatban is kipróbálják és teszteljék a technológiákat. Hogyan segítheti például a mesterséges intelligencia a közlekedést, vagy hogyan tehetik hatékonyabbá az energiafelhasználást az önkormányzati intézményekben, vagy hogyan tudják digitalizálni az ügyintézést. Ebbe a lakosságot is be kívánják vonni, az emberek megértik és elfogadják, így lehet sikeres a történet.

A jövő városa számunkra nem futurisztikus felhőkarcolókat és repülő autókat jelent, hanem egy élhető, fenntartható és digitálisan felkészült közösséget

 - mondta Miskolc polgármestere.

Nagy kihívások előtt állunk, de ezek egyben nagy lehetőségek is. A mesterséges intelligencia eszközt ad a kezünkbe, hogy városainkat élhetőbbé, fenntarthatóbbá és szerethetőbbé tegyük mindannyiunk számára. Ehhez szükség van összefogásra, kutatókra, vállalkozásokra, önkormányzatokra és mindenekelőtt Miskolc város lakóira. Hiszem, hogy Miskolc a jövő városainak egyike lehet, ahol együtt mutatjuk meg, hogyan dolgozik a mesterséges intelligencia velünk, az emberekért.

- zárta gondolatait Tóth-Szántai József.

Kép
Urban Tech - mesterséges intelligencia konferencia a Miskolci Egyetemen

Az MI nem nukleáris csodafegyver, de…

Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozik most a Miskolci Egyetem.

Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora elmondta, Miskolcon az egyetem, az önkormányzat, az állam és a gazdasági szereplők közösen dolgoznak, ahol adatok gyűlnek, elemzések születnek, kísérleti fejlesztések indulnak, hallgatók vesznek részt valós problémák megoldásában és mindenki tanul a közös folyamtokból. Ez nem utópia, ez a realitás, és elkötelezetten dolgoznak azon, hogy ez megvalósuljon.

A mesterséges intelligencia nem nukleáris csodafegyver, nem helyettesíti az emberi döntést, a társadalmi párbeszédet, a közösségi felelősséget. De ha jól használjuk, ha okosan, etikusan, és helyi szinten alkalmazzuk, akkor egy erőteljes eszközzé válhat a város szolgálatában. A Miskolci Egyetem pedig készen áll arra, hogy ebben vezető szerepet vállaljon 

– mondta a rektorasszony.

Kép
Urban Tech - mesterséges intelligencia konferencia a Miskolci Egyetemen

Ez is érdekelhet

Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.
Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.