Ugrás a tartalomra

Nyolcvanmilliárdos gyártóbázis, közel ezer új munkahely, fejlődő ipar Miskolcon

Létrehozva
A HALMS vállalat beruházásával Miskolc nagyot lép előre abban, hogy újra a térség ipari központja legyen. Az autóipari beszállító cég, a HALMS alumínium öntvényeket gyárt majd Miskolcon.
Kép
HALMS
A HALMS Miskolcon épít új gyárat. Fotó: HALMS

A HALMS gépjárműipari nagyvállalat Miskolcon építi fel európai központját és gyártóbázisát, ahogy arról június elején beszámoltunk. A kínai cég beruházása mintegy 200 millió Euróból, azaz közel 80 milliárd forintból valósul meg a vármegyeszékhelyen, és első körben, háromszáz új munkahelyet teremt a 2027-es teljes beüzemelésig. A tervek szerint a gyártás beindulásával a munkahelyek száma is nőhet majd, elérve akár az ezer főt.
A Huashuo-csoporthoz tartozó HALMS vállalat három ütemben valósítja meg a nagyberuházását Miskolcon a Déli Tudományos és Technológiai Parkban, a NIPÜF Zrt. ipari területén. Az első ütemben épül fel egy közel 23 ezer négyzetméteres gyáregység, amelyben legalább háromszáz embernek adnak munkát. A következő ütemekben a gyár területe eléri a százezer négyzetmétert és a dolgozói létszám a mintegy ezer munkavállalót.

Kép
HALMS
A gyártósor a cégnél. Fotó: HALMS
A HALMS öntvényei

A cég közepes- és nagyméretű alumínium nagynyomású öntvényeket és megmunkált alkatrészeket gyárt majd gépjármű hajtásegységekhez, erőátviteli és szerkezeti rendszerekhez. A vállalat környezetkímélő módon kizárólag újrahasznosított alumíniumot kíván használni. A gyártás éves volumene elérheti a kétmillió darabot.
A HALMS fő vevői között olyan nagy autógyártók szerepelnek, mint a Volvo vagy a Tesla.
A kormány júniusban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé minősítette a projektet, amivel az engedélyezési és kivitelezési eljárások gyorsítását támogatja. Ez természetesen nem jelent könnyítést, a környezetvédelmi és iparbiztonsági előírások betartása változatlanul kötelező, csupán arról szól a döntés, hogy az adminisztrációs folyamat rövidebb legyen, hamarabb megvalósulhasson a beruházás Miskolcon. Első lépésben már el is indult a környezethasználati engedélyezés folyamata.

Kép
Matthew Shen, a HALMS Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Fotó: HALMS
Matthew Shen, a HALMS Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Fotó: HALMS
A választás szempontjai

Matthew Shen, a Halms Hungary Kft. és a Huashuo Technology ügyvezetője azt nyilatkozta: Miskolcot elsősorban fémipari múltja és kiváló egyeteme miatt választotta a cég. Az üzem működtetésében pedig a lehető legnagyobb mértékben a helyi munkaerőre kívánnak építeni, és a beszállítói lánc kialakítását is helyi cégekkel tervezik. Az ügyvezető szerint a legmagasabb környezetvédelmi és iparbiztonsági elvárásoknak megfelelve működik majd a gyár, a jelenleg elérhető legmodernebb technológiát alkalmazva. A beruházást szigorú környezetvédelmi biztosítékok mellett hajtják végre, zöldterületek telepítésével, kiemelt figyelmet fordítva a fenntarthatósági szempontokra.

Kép
HALMS
Munkadarab a ,,tervasztalon". Fotó: HALMS
Versenyképes jövőt

– A cég jó partnere kíván lenni a miskolciaknak, a helyi civil szervezeteknek, hatóságoknak és Miskolc önkormányzatának is, csatlakoznak például a Bükk Városa Programhoz is – nyilatkozta Tóth-Szántai József polgármester, a beruházási projekt bejelentésekor. – A Halms beruházásának hála Miskolc egy újabb jelentős fejlesztéssel kerül meghatározó pozícióba Európa ipari térképén, hiszen a világ leginnovatívabb autómárkáihoz kötődő beszállító cég érkezik városunkba. A beruházás nemcsak munkahelyeket teremt, hanem tudást, innovációt és versenyképes jövőt hoz a városunkba, olyan szemléletet, olyan munkakörnyezetet és vállalati kultúrát, amit Miskolc szívesen fogad, összhangban a Bükk Városa programunkkal.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.