Ugrás a tartalomra

„Itt Tokió, ahol minden rendben van”

Létrehozva
Japánban hamarosan megkezdődik a siketlimpia, amelynek miskolci indulója is lesz.
Kép
Gál Nikolett és edzője, Majkut Gergely Tokióban
Gál Nikolett hétfőn áll rajthoz a 100 méteres síkfutás selejtezőjében Tokióban.

A diósgyőri Gál Nikolett és edzője, Majkut Gergely már a negyedik napját tölti a felkelő nap országában, ahová katari átszállással november 11-én érkeztek meg. A DVTK tagja 17-én, hétfőn áll rajthoz a 100 méteres síkfutás selejtezőjében. 19-én 100 méter gát elődöntőjében, majd egy pihenőnap után a 200 méter és a távolugrás selejtezőjében lesz még érdekelt.

Üzenet Tokióból

– Itt minden rendben van! – írta elektronikus üzenetében a Miskolctól mintegy tízezer kilométerre lévő Tokióból a tréner. – Tanítványom napról napra kipihentebb és frissebb. Már túl vagyunk két edzésen, ezeken jól mozgott. Ami a mindennapjainkat illeti: a kijutásunk a verseny helyszínére egyelőre nagyon körülményes, de bízunk benne, hogy a szervezők a jövő hétig még alakítanak a buszok menetrendjén és jobban összehangolják az központban a csatlakozásokat. Az ételeket pedig még szoknunk kell, hiszen a kaja úgymond nem mindig a mi európai ízvilágunknak megfelelő.

Preview Image
Gál Nikolett és edzője, Majkut Gergely Tokióban. További képekért kattintson a fotóra!
Kapcsolódó cikkek

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.