Ugrás a tartalomra

Parragh László lemondását követeli a DK

Létrehozva
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólította fel Parragh Lászlót, hogy mondjon le a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöki posztjáról.

    
Kálmán Olga, a DK frakciószóvivője keddi, online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a "brutális orbáni megszorítócsomag" részeként a Fidesz gyakorlatilag tönkretette a katás adózást.
    
Ez adóemelés, ez megszorítás, ami miatt másfél hónap múlva magyar vállalkozások százezrei fognak megszűnni - jelentette ki.
    
Ezek után az a minimum, hogy legalább a "megszorítás értelmi szerzője" ne maradjon a helyén - tette hozzá az ellenzéki politikus, aki azt állította, hogy Parragh László évek óta a megszorításokat és az adóemeléseket képviseli.

(Címképünkön: Parragh László, az MKIK elnöke. Fotó: Népszava)

Ez is érdekelhet

Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
Belföld
Megválasztotta az Országgyűlés Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét köztársasági elnöknek kedden.
Egyetlen betű – több mint 8 millió forintos kár
BelföldBűnügy
Egy cég számlájáról több mint 8 millió forintot utaltattak el csalók, miután egy megtévesztő e-maillel megszerezték a vállalkozás adatait.
A sok napsütést megélénkülő szél és záporok enyhíthetik kedden
BelföldKörnyezet
Megyénkben magas hőmérséklet és záporok, zivatarok kialakulásának veszélye miatt elsőfokú riasztás van érvényben. A legmagasabb nappali középhőmérséklet akár 38 Celsius-fok is lehet.
Kánikula Miskolc belvárosában
Meghosszabították a II. fokra mérsékelt hőségriasztást
BelföldEgészségKörnyezet
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan, a július 30-án (csütörtök) 0 órától elrendelt III. fokú hőségriasztást II. fokozatúra mérsékelte, de augusztus 11. (kedd) 24 óráig meghosszabbította azt.