Ugrás a tartalomra

Szeles, késő nyári időt ígér a csütörtök

Létrehozva
Csapadék inkább a Dél-Dunántúlon várható, máshol viszont az északi, északkeleti szél erősödhet meg. Hirdeg viszont nem lesz, legalábbis a térségünkben bizosan nem: a hőmérő higanyszála akár 27 fokig is felkúszhat. 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint nyugat felől erősen megnövekszik előbb a fátyolfelhőzet, majd egyre vastagabb felhők is érkeznek, legkésőbb a Tiszántúlra. Délután a délnyugati megyékben fordulhat elő egy-egy zápor, zivatar, majd estétől nyugat felől a Dunántúlon már egyre többfelé elered az eső, zápor. A csapadéktevékenység éjszaka áttevődhet a Duna-Tisza közére is, de ott már kevesebb helyen eshet, ettől keletebbre, északkeletebbre egyre kisebb a csapadék esélye.
    
Csütürtökön a legtöbb helyen felhősen indul a nap, majd nagyobb eséllyel az északi megyékben szakadozhat, vékonyodhat a felhőzet nagyobb területen, ott akár többórás szűrt napsütés is lehet. Napközben nagyobb eséllyel hazánk délnyugati, déli harmadában számíthatunk időszakosan esőre, záporra. A legtöbb csapadék a Dél-Dunántúlon várható. Az északi, északkeleti szél több helyen megélénkül, holnap a Bodrogközben, Zemplénben meg is erősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul.
    
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön többnyire 22 és 27 fok között valószínű, de a tartósabban felhős, csapadékos dél-dunántúli tájakon akár 20 fok alatt is maradhat.

Ez is érdekelhet

A HungaroMet előrejelzéséből kiderül, milyen idő várható hétvégén
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Visszatér a hőség a hétvégén: a nagyrészt felhőtlen időben a legmelegebb órákban ismét 30 Celsius-fok felett alakul a hőmérséklet, miközben csapadék továbbra sem várható.
A napfogyatkozás után ismét jön a nyári meleg
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Csütörtökön a napsütésé lesz a főszerep, csak kevés helyen jelenhetnek meg vékony felhők az égen.
Látjuk-e a napfogyatkozást?
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hidegfront vonul át felettünk. Este láthatjuk a napfogyatkozást?
Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
Belföld
Megválasztotta az Országgyűlés Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét köztársasági elnöknek kedden.