Ugrás a tartalomra

Zivatarok veszélyére figyelmeztetet az OMSZ

Létrehozva
Az elsőfokú előrejelzés két nyugati megye mellett Észak-Kelet Magyarországra lett kiadva.
Kép
Forrás: OMSZ

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint vasárnap a nappali órákban gomolyfelhős idő várható többórás napsütéssel, de az Észak-Alföldön, az Északi-középhegység keleti felén, valamint Nyugat-Magyarországon erőteljessé válik a felhőképződés, és ezeken a tájakon alakulhat ki zápor, zivatar. Éjszakára mindenütt csökken a felhőzet, általában derült vagy kissé felhős lesz az ég, de az említett tájakon továbbra is előfordulhatnak erősebben felhős időszakok. Hajnalra a szélvédett, derült helyeken pára- és ködfoltok képződnek. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, a középső területeken napközben erős lökések kísérik, de zivatarok környezetében másutt is lehet átmeneti szélerősödés.
  
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8, 15 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 19 és 25 fok között alakul.

Az OMSZ elsőfokú (citromsárga) figyelmeztetést adott ki a zivatarok veszélye miatt több megyére. Ezeken a területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, de intenzív csapadékhullás (10-15 mm), szélerősödés (60-70 km/órás), jégeső (1-2 centis) is előfordulhat!

Ez is érdekelhet

Megint mekkora mázli! Ketten is eltalálták a lottószámokat
Belföld
Fejenként több mint 100-100 millió forint üti a markukat.
Az átlagosnál kissé hűvösebb lesz a jövő hét
Belföld
Szerdán újabb hidegfront érkezik erős széllel, ekkor délnyugaton előfordulhat eső és visszatérnek a hajnali fagyok. A május 1-jei hosszú hétvégén azonban már jellemzően gyengén felhős, napos, száraz idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel, eleinte élénk széllel – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Minden eddiginél korábban kezdődik az előszezon a MÁV-nál
BelföldEgészségSzabadidő
A május 1-jei hosszú hétvégétől sűríti járatait a MÁV-csoport a Balaton felé is.
Orbán Viktor MTI
Orbán Viktor visszaadja mandátumát
Belföld
Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát – ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton.