Ugrás a tartalomra

Reggel ködös, napközben napos őszi idő várható

Létrehozva
Számottevő csapadék nem igazán várható szerdán, de a ködös tájakon szitálás, gyenge eső előfordulhat. A hőmérő higanyszála akár húsz fok felé is fölkúszhat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint kedden az Alföldön is csökken a felhőzet, este jobbára derült lesz az ég. Ugyanakkor késő délutántól az északkeleti határ közelében ismét előfordulhat eső, zápor, amely ott csak késő estére szűnhet meg. Éjszaka az ország nagyobb részén képződik köd vagy rétegfelhőzet, amelyek kiterjedése szerdán fokozatosan csökken ugyan, de kisebb körzetekben egész nap borult, párás maradhat az idő.
    
Napközben előbbiek feloszlását követően gyengén vagy közepesen felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Csapadék az ország döntő részén nem lesz, de a még ködös tájakon néhol szitálás, délután pedig egy-egy gyenge eső előfordulhat. Kedden az északnyugati szél a középső megyékben, szerdán a délnyugati szél már csak a Dunántúl északi felén élénkülhet meg.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 11 fok között alakul, csak néhol lehet ennél hidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 15 és 22 fok között valószínű, a tartósabban borult tájakon lesz hűvösebb.

Ez is érdekelhet

Szabadtéri kikapcsolódásra ideális, napsütéses időjárás várható szombaton
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias, csapadékmentes időjárás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 35 Celsius-fok között alakul.
A HungaroMet előrejelzéséből kiderül, milyen idő várható hétvégén
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Visszatér a hőség a hétvégén: a nagyrészt felhőtlen időben a legmelegebb órákban ismét 30 Celsius-fok felett alakul a hőmérséklet, miközben csapadék továbbra sem várható.
A napfogyatkozás után ismét jön a nyári meleg
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Csütörtökön a napsütésé lesz a főszerep, csak kevés helyen jelenhetnek meg vékony felhők az égen.
Látjuk-e a napfogyatkozást?
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hidegfront vonul át felettünk. Este láthatjuk a napfogyatkozást?