Ugrás a tartalomra

Januártól nő a GYED összege

Létrehozva
A gyermekgondozási díj összege az alap- és mesterképzésben tanulók számára, és a gyereküket otthon nevelők számára is emelkedik.

2023. január 1-jétől a gyermekgondozási díj (GYED) és a gyermekek otthongondozási díjának (GYOD) maximális összege is nő – jelentette be Facebook-oldalán Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.

Ennek értelmében az eddigi bruttó 280.000 forint/hónapos GYED maximális összege 324.800 forintra emelkedik. A diplomás GYED az alapképzésben résztvevő hallgatóknak bruttó 162.400 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében bruttó 207.480 forintra nő. A gyermekek otthongondozási díja (GYOD) pedig bruttó 232.000 forint lesz.

Ez is érdekelhet

Napközben kisüthet a Nap, de záporok is előfordulhatnak mindenszentek ünnepén
BelföldKörnyezet
Pár órára várhatóan kisüt a nap, délelőtt csepergő eső, délután nagyobb záporok is előfordulhatnak megélénkülő széllel.
Közepesen felhős idő valószínű szombaton, zápor is előfordulhat
BelföldKörnyezet
Tartósan inkább csak a középső és déli országrészben maradhat tartósan borult az ég. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között várható.
A kegyeleti ünnepre nagyobb járműkapacitással készül a MÁV-csoport
Belföld
Vasárnap, Mindenszentek ünnepén, amely egyben az őszi szünet utolsó napja is, várhatóan jóval többen utaznak majd a vonatokon és a távolsági buszokon, mint egy átlagos hétvégén, de már szombaton is nagyobb utasforgalomra lehet számítani.