Ugrás a tartalomra

Enyhe idővel ér véget az év

Létrehozva
Az év utolsó és az újév első napjaiban akár 17 fok is lehet, bár térségünkben ennél azért némileg hűvösebb idő várható.
Kép
Miskolc téli, kora esti látképe. Fotó: MiNap-archív/Horváth Csongor

Enyhe idővel ér véget az év, szilveszter napján és újévkor néhol akár plusz 17 Celsius-fokot is mérhetnek, északkeleten azonban némileg hűvösebb idő várható. Az új év első hétvégéjén sokfelé ködös, borús lesz az idő, de érdemi csapadék nem valószínű - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön adtak ki.

Pénteken erősen felhős, a keleti, északkeleti tájakon borult lesz az ég, majd délután a nyugati tájakon csökken a felhőzet és néhány órára a nap is kisüthet. Szórványosan fordulhat elő eső, zápor, elsősorban az ország délkeleti felén, míg északnyugaton kicsi a csapadék esélye. A délnyugati szelet a déli, délkeleti tájakon élénk lökések kísérhetik, majd egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet északon, északkeleten 3 és 7, a déli tájakon 8 és 12 fok között alakul.
    
Szombaton, szilveszter napján az ország északi, északkeleti harmadán általában borult, párás, helyenként ködös idő várható, másutt több-kevesebb napsütésre is számítani lehet. Reggelig főleg a Dunától keletre helyenként előfordulhat eső, zápor, napközben azonban csak néhol valószínű szitálás. A déli, délnyugati szél a Dunántúlon többfelé megélénkül, néhol időnként erős lökések is lehetnek. A minimumhőmérséklet 0 és plusz 8, a maximum általában 10 és 17, a tartósabban borult, párás északkeleti tájakon 4 és 9 fok között alakul.
    
Vasárnap, újévre virradóra plusz 1 és 9 fok közötti hőmérséklet várható, majd 11 és 17 fok közé melegszik fel a levegő, de a tartósan borult északkeleti tájakon több fokkal alacsonyabb csúcsértékek valószínűek. Az ország északi, északkeleti harmadán tartósabban borult, párás, ködös időre kell számítani, másutt a fátyolfelhőzet mellett többórás szűrt napsütés valószínű. Számottevő csapadék nem várható, de helyenként előfordulhat szitálás. A déli, délnyugati szél több helyütt megélénkül, a Dunántúlon erős lökések is lehetnek.

Ez is érdekelhet

Napközben kisüthet a Nap, de záporok is előfordulhatnak mindenszentek ünnepén
BelföldKörnyezet
Pár órára várhatóan kisüt a nap, délelőtt csepergő eső, délután nagyobb záporok is előfordulhatnak megélénkülő széllel.
Közepesen felhős idő valószínű szombaton, zápor is előfordulhat
BelföldKörnyezet
Tartósan inkább csak a középső és déli országrészben maradhat tartósan borult az ég. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között várható.
A kegyeleti ünnepre nagyobb járműkapacitással készül a MÁV-csoport
Belföld
Vasárnap, Mindenszentek ünnepén, amely egyben az őszi szünet utolsó napja is, várhatóan jóval többen utaznak majd a vonatokon és a távolsági buszokon, mint egy átlagos hétvégén, de már szombaton is nagyobb utasforgalomra lehet számítani.