Ugrás a tartalomra

Meghalt Móricz-Sabján Simon fotóriporter

Létrehozva
Negyvenkét éves korában meghalt Móricz-Sabján Simon fotóriporter – közölte az Index csütörtökön.
Kép
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Gyászhírükben azt írják, Móricz-Sabján Simon 1980-ban született Kiskunhalason. Fotóriporterként, illetve dokumentarista fotográfusként dolgozott. 2003-tól 2016-ig a Népszabadság munkatársa volt, majd 2016 végétől a Manager Magazinnál és a Világgazdaságnál is dolgozott. Alapítója volt a Pictorial Collective magyar fotográfusok csoportjának is. A csoport hivatalos honlapján arról írt bemutatkozásában, napilapos munkája mellett sok időt szán a személyes anyagai elkészítésére, elsősorban az emberre és környezetére koncentrálva, legyen szó akár egy társadalmi problémáról, akár hétköznapi történetekről. Hosszabb távon, akár évekig is foglalkozik egy-egy témával. 

2022-ben megkapta a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat is. 

Ez is érdekelhet

Napközben kisüthet a Nap, de záporok is előfordulhatnak mindenszentek ünnepén
BelföldKörnyezet
Pár órára várhatóan kisüt a nap, délelőtt csepergő eső, délután nagyobb záporok is előfordulhatnak megélénkülő széllel.
Közepesen felhős idő valószínű szombaton, zápor is előfordulhat
BelföldKörnyezet
Tartósan inkább csak a középső és déli országrészben maradhat tartósan borult az ég. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között várható.
A kegyeleti ünnepre nagyobb járműkapacitással készül a MÁV-csoport
Belföld
Vasárnap, Mindenszentek ünnepén, amely egyben az őszi szünet utolsó napja is, várhatóan jóval többen utaznak majd a vonatokon és a távolsági buszokon, mint egy átlagos hétvégén, de már szombaton is nagyobb utasforgalomra lehet számítani.