Ugrás a tartalomra

Párás, ködös, borult lesz az újév első napja is

Létrehozva
Amíg az ország nagyobb részén akár tizenhét fok is lehet, a borult északi tájakon alig kúszik majd öt fok felé a hőmérő higanyszála.

Az északi, északkeleti harmadban tartósan rétegfelhős, párás maradhat az idő, ott csak kisebb körzetekben szakadhat fel a felhőtakaró. Másutt változó vastagságú felhőzet lesz az égen. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb szitálás, esetleg gyenge eső fordulhat elő. A déli, délnyugati szél főként a Dunántúlon élénkülhet meg, ott olykor erős lökések is előfordulhatnak.
    
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5 között valószínű, de a szeles dunántúli tájakon ennél jóval enyhébb, akár 10 fok körüli értékeket is mérhetünk.
    
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap tág határok között alakul, a tartósan borult tájakon 5 és 7, míg a kevésbé felhős részeken 12 és 17 fok közötti értékek valószínűek, azonban délnyugaton ennél melegebb is lehet.
 

Ez is érdekelhet

Napközben kisüthet a Nap, de záporok is előfordulhatnak mindenszentek ünnepén
BelföldKörnyezet
Pár órára várhatóan kisüt a nap, délelőtt csepergő eső, délután nagyobb záporok is előfordulhatnak megélénkülő széllel.
Közepesen felhős idő valószínű szombaton, zápor is előfordulhat
BelföldKörnyezet
Tartósan inkább csak a középső és déli országrészben maradhat tartósan borult az ég. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között várható.
A kegyeleti ünnepre nagyobb járműkapacitással készül a MÁV-csoport
Belföld
Vasárnap, Mindenszentek ünnepén, amely egyben az őszi szünet utolsó napja is, várhatóan jóval többen utaznak majd a vonatokon és a távolsági buszokon, mint egy átlagos hétvégén, de már szombaton is nagyobb utasforgalomra lehet számítani.