Ugrás a tartalomra

Megható dallal búcsúzik Falusi Mariann Lang Györgyitől

Létrehozva
A Pa-dö-dő másik tagja közösségi oldalán osztott meg egy közösen énekelt dalt.

Ahogyan arról szombaton a minap.hu is beszámolt, hatvanhat éves korában hosszú betegséget követően elhunyt Lang Györgyi. Az énekest rengetegen búcsúztatják most, köztük szerzőtársa, Falusi Mariann is, aki kommentár nélkül, egy Facebookon közzétett videóval, benne Dés László Ez a hely című számával búcsúzik. A dalt ketten éneklik.

Lang Györgyi és Faljsi Mariann együtt alapította meg 1988-ban a Pa-dö-dő együttest.

(Címlapkép: femina.hu)

Kapcsolódó cikkek

Ez is érdekelhet

Látjuk-e a napfogyatkozást?
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hidegfront vonul át felettünk. Este láthatjuk a napfogyatkozást?
Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
Belföld
Megválasztotta az Országgyűlés Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét köztársasági elnöknek kedden.
Egyetlen betű – több mint 8 millió forintos kár
BelföldBűnügy
Egy cég számlájáról több mint 8 millió forintot utaltattak el csalók, miután egy megtévesztő e-maillel megszerezték a vállalkozás adatait.
A sok napsütést megélénkülő szél és záporok enyhíthetik kedden
BelföldKörnyezet
Megyénkben magas hőmérséklet és záporok, zivatarok kialakulásának veszélye miatt elsőfokú riasztás van érvényben. A legmagasabb nappali középhőmérséklet akár 38 Celsius-fok is lehet.