Vincze Ferenc korábban 2019-ben Igor Bacigál, majd 2023-ban Percze Nándor navigálásával lett magyar bajnok. Az idei szezonban a nyitófutamot kihagyta, ám a második versenytől csatlakozva remek formába lendült: a Felvidéken, a Mecsekben és legutóbb Győrben is győzni tudott.
A bajnoki címhez ezúttal támadó szellemben kell versenyezniük.
- Nyilván számolgatunk, mert minket is érdekel, hogy nagyjából mi lehet a végkimenetel. Nem minden helyezésnél elég, ha szimplán László Martin előtt végzünk. Ekkor jöttem rá, hogy felesleges ezzel foglalkozni, majd a gyorsasági szakaszokon minden kiderül. Ráadásul Turán Frici is visszatér a táncba, tehát egy tapasztalt, és rendkívül gyors versenyzővel tovább bővül az élmezőny. A legfontosabb, hogy jó tempót menjünk ahhoz mérten, ahogy éppen áll az összetett bajnokság. Ha kell, ráteszünk egy lapáttal, ha szükséges, akkor pedig visszaveszünk a lendületből. Bár az utóbbi rendkívül veszélyes, mert könnyen ki lehet esni a ritmusból - latolgatta az esélyeket Vincze Ferenc.
Zemplén Rally nem a legkönnyebb pálya.
- A Zemplénben vannak olyan szakaszok, amelyek az Eb-futamon kimondottan jól mentek, de ezek a szűk erdészeti gyorsaságik most hiányoznak a programból. A mostani program is kiváló, de sok murva lesz benne, ezért remélem, hogy nem a defektek fogják eldönteni a helyezéseket. Aszfaltgumival a lazább borításon és a sziklás részeken könnyű beleszaladni. Ennek a helyszínnek a másik sajátossága a változékony időjárás, ezzel kapcsolatban is reménykedem, hogy mindenkinek egyforma körülmények lesznek - mondta Vincze Ferenc.
Korábban nagy fölénnyel végzett az élen. Most először találja magát olyan helyzetben, hogy támadnia és előznie kell, ha szeretne visszaülni a sportág trónjára.
- Nem vagyok izgulós típus, bízom benne, hogy nem nyom el a tét. Eleinte nem is gondolkodtunk ebben, hiszen csak a Felvidéken érkeztünk meg a többiek közé. Utána viszont minden tökéletesen alakult, így kerülhettünk ebbe a jó helyzetbe. Akkor sem történik semmi, ha nem jön össze, hiszen a sportban ez is benne van. Igaz, Gyurinak ez lenne az első sikere, ezért mindent meg fogunk tenni a győzelemért. Jó csatára van kilátás, ezzel kapcsolatban csak azt kívánhatom, hogy minden a pályán, sportszerű körülmények között dőljön el - zárta Vincze Ferenc.
A Zemplén Rally november 6-8-ig tart, a versenyközpont Szerencsen, a Rákóczi-várban lesz.