Ugrás a tartalomra

autóverseny, rally

Finom-finom, de azért a miskolci kocsonya hiányzik!
„Egy jó miskolci kocsonya már nagyon hiányzik!”
MiskolcSportVilágSzabadidőBulvárCelebhírek
Finomak az arab ételek, de ennének már valami hazait, például miskolci kocsonyát. Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere ígéretet tett a miskolci EXC Team tagjainak, dr. Simon Rékának és Lippai Gábornak.
Adományokat is magukkal visznek
MiskolcSportVilág
Két nap múlva megkezdődik a nagy érdeklődéssel várt Bamako Rali.
Szombaton rajtol a Dakar-rali - csaknem ötezer kilométernyi sivatagi száguldás
VilágSport
Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye, amit Szaúd-Arábiában rendeznek meg.
Turán Frici nyerte a Zemplén Rallye-t és a második helyen zárta az ORB-t
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Magabiztos, összeszedett versenyzéssel és a szezon egyik legjobb teljesítményével zárta az évet Turán Frici a Zemplén Rallye-n, akit ezúttal Bacigál Igor segített a Skoda Fabia RS navigátori székében.
Turán Frigyes és Bacigál Igor sikerével ért véget a HUMDA Országos Rally Bajnokság szezonzárója
Turán Frigyes a dagonyázós Zemplén ura
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Turán Frigyes és Bacigál Igor sikerével ért véget a HUMDA Országos Rally Bajnokság szezonzárója.
Bamako Rally: tavaly eldöntötték, hogy visszatérnek
MiskolcSport
A miskolci csapat megint felsorakozik a 2026-os autós kaland rajtjához.
A duó ezzel az autóval indul majd. Fotó: magánarchívum
Kilencezer kilométert hajtanak: miskolciak a Bamako Rallyn
MiskolcSportÉletmódSzabadidő
Újabb érdekességekkel jelentkezett a miskolci Halmi István, aki társával vág majd neki a Budapest–Bamako Rallynak.
Útlezárásra kell számítani szombaton ezen a szakaszon
MiskolcSportBorsod-Abaúj-Zemplén
Autóverseny miatt lesznek útlezárások szombaton.
Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés
Sport
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.
Bajnokokkal a fedélzeten indulhat a Zemplén Rally
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A dolgok állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rallyn. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját.