Ugrás a tartalomra

Elhunyt Suchman Tamás, az MSZP egyik alapítója

Létrehozva
Egy pár évvel ezelőtti interjúban elmondta, hogy komoly betegségekkel küzd. 

Mély megrendüléssel értesültünk arról, hogy Suchman Tamás, az MSZP egyik alapítója, korábbi országgyűlési képviselője elhunyt - olvasható a párt vasárnap esti közleményében. 

Suchman Tamás már 21 éves korában a Marcali Járás Hivatalánál dolgozott, tekintélyes életpályája során pedig sosem feledkezett meg szülővárosáról.

1983-tól a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja, majd 1989-ben a megalakuló Magyar Szocialista Párt egyik alapító tagja volt. 1990-től képviselője és tanácsnoka volt Marcali város önkormányzatának. 1990 és 2010 között országgyűlési képviselőként dolgozott a Parlamentben.

Élete folyamán számtalan tiszteletre méltó és emlékezetes programot vitt véghez, melyeket szívén viselt. 1990-ben Antall József miniszterelnökkel való találkozón indítványozta, hogy Magyarország tárgyaljon Németországgal a magyar zsidóságot megillető kárpótlásról. 1993-ban Schiffer Jánossal benyújtottak egy nyilatkozattervezetet, amely az idegengyűlöletet, a rasszizmust és az antiszemitizmust ítélte el. Később pedig önálló indítványban kezdeményezte a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvény módosítását, javaslata a héber nyelv kisebbségek által használt nyelvnek minősítéséről, valamint államilag támogatott tanításáról szólt.

1995-ben privatizációért felelős tárca nélküli miniszternek nevezték ki, majd miniszterként 1996-ban vette át az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium vezetését a Horn-kormányban.

2007-ben megválasztották a Balaton Fejlesztés Tanács elnökének, többek közt a félbe maradt Balatonring megvalósításáért is lobbizott. 2011-ben életútjának elismeréseként megkapta a Magyarországi Zsidókért díjat.

Kép
Fotó: telex.hu

Suchman Tamás halálával egy, a céljaiért végletekig kitartó, őszinte embert, közösségünk fontos tagját vesztettük el. Gyászoló szeretteivel őszintén együttérzünk, emlékét megőrizzük! - zárul a párt tájékoztatása. 

(via: nepszava.hu)

Ez is érdekelhet

A napfogyatkozás után ismét jön a nyári meleg
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Csütörtökön a napsütésé lesz a főszerep, csak kevés helyen jelenhetnek meg vékony felhők az égen.
Látjuk-e a napfogyatkozást?
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hidegfront vonul át felettünk. Este láthatjuk a napfogyatkozást?
Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
Belföld
Megválasztotta az Országgyűlés Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét köztársasági elnöknek kedden.
Egyetlen betű – több mint 8 millió forintos kár
BelföldBűnügy
Egy cég számlájáról több mint 8 millió forintot utaltattak el csalók, miután egy megtévesztő e-maillel megszerezték a vállalkozás adatait.