Ugrás a tartalomra

Eggyel többen játszanak az égi Illésben - eltávozott Szörényi Szabolcs

Létrehozva
81 éves korában meghalt Szörényi Szabolcs Kossuth-díjas zeneszerző, zenei rendező, az Illés, majd a Fonográf együttes korábbi basszusgitárosa – értesítette a család szombaton az MTI-t.
Kép
Képforrás: Illés Kluboschok Baráti Köre/Facebook

A szomorú hírt az Illés Kluboschok Baráti Köre nevezetű Facebook-oldal is közölte: 81 éves korában elhunyt Szörényi Szabolcs, a magyar rocktörténet egyik meghatározó alakja. A legendás zenész az Illés-együttes, illetve a Fonográf tagjaként vált országosan ismertté, basszusgitáros, zenei rendező és hangmérnök volt.


Erre nincsenek szavak... itt hagyott minket Szabibá, a Bölcs Moha.

Megrendülten tudatjuk az összes Illés Klubossal és zeneszerető emberrel, Szörényi Szabolcs eltávozott az Égi zenekarba.

Emlékét sosem felejtjük! 🖤🖤🖤🖤

Őszinte részvétünk a Családjának!

– írta az Illés Kluboschok Baráti Köre.

 

Így már eggyel többen játszanak az égi Illés zenekarban. Elsőként Pásztory Zoltán ment el 2005-ben, majd két évvel később, 2007-ben a névadó Illés Lajos távozott. Mostantól Szörényi Szabolcs is velük zenél, akinek hála mindannyan tudjuk: az ész a fontos, nem a haj. Ezzel az általa énekelt slágerrel búcsúzunk a Kossuth-díjas legendától.

 

Ez is érdekelhet

II. JátszóTÉR fesztivál
Így telnek a nyári szünet utolsó napjai
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Közeledik a nyár és a nyári szünet vége. Vasárnap nagyrészt napos, csapadékmentes, meleg idő várható, a jövő hét elején kicsit már változékonyabbra fordul időjárásunk.
Ilyen az újranyitott Miskolctapolcai Barlangfürdő
Így búcsúzik a nyár: tovább tombol a hőség, a szaharai por sem tágít
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Folytatódik a meleg, jobbára száraz, szaharai porral dúsított idő, annak ellenére is, hogy egy gyenge hidegfront vonul át szombaton, de csak kevés helyen lehet csapadék. Mutatjuk, meddig tart a hőség.
Csökkentik a Tiszalöki Vízlépcső felvizét
BelföldKörnyezet
A rendkívüli aszály miatt újabb intézkedés vált szükségessé a Tisza vízkészletének hatékony felhasználása érdekében.
időjárás_átriumpark_webkamera
Szaharai por lepi el az eget és berobban a hőség
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Napos, száraz idő lesz a jellemző, bár némi sivatagi por is érkezik a melegedéssel. A hétvégén hidegfront éri el a térséget, de hatalmas lehűlést ne várjunk ettől a fronttól.