Ugrás a tartalomra

Orbán Viktor: a 21 pontos gazdasági program, a gazdasági semlegesség és a béke nagy löketet ad a magyar gazdaságnak

Létrehozva
Magyarország a békére vette fel a lapot - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: mi az idei évben a békére vettük fel a lapot. Mi azt gondoltuk, hogy Amerikában a demokrata kormányzat megbukik, jön a Donald Trump vezette republikánus kormányzat, amely békét csinál, a béke pedig gazdasági fellendülést hoz.

Hozzátette, arra számítanak, hogy a magyar gazdaságot erőteljes külső hatás fogja érni, kívülről is fog kapni egy nagy lökést. Magyarország eddig a háborún elbukott 6,5-7 milliárd eurót - jegyezte meg.

A kormányfő azt mondta, a kormánynak megvannak a saját tervei is, és azt reméli, hogy a 21 pontos gazdasági program, a gazdasági semlegesség filozófiája és a béke együtt "egy nagy huzatot, egy nagy löketet ad a magyar gazdaságnak".

Egy nagyszerű évre számítok - jelezte, hozzátéve ugyanakkor, Európából, Brüsszelből, Párizsból, Berlinből nem vár olyan döntést, amely pozitív hatással lenne a magyar gazdaságra.

(MTI)

(Külső fotó archív!)

Ez is érdekelhet

A Bibliavasárnap a Szentírás olvasását népszerűsíti
BelföldBűnügy
Március első vasárnapja a református egyházban hagyományosan a Biblia vasárnapja.
Napsütéses, tavaszias időre számíthatunk pénteken
BelföldKörnyezet
Ezúttal az északkeleti országrészben lesz melegebb. Napközben akár 10 és 16 Celsius fok között lehet a hőmérséklet.
Bicskanyitogató ez az igazságtalanság!
BelföldMiskolcVilág
Gubik László volt a vendége a Felvidék Háznak szerda délután. A Magyar Szövetség első emberét Mács Ildikó hívta meg, akivel beszélgettünk a ház további programjairól is.
A rendőrség nevében kérnek pénzt az internetes csalók
BelföldBűnügy
A "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek magyartalan, fordítóprogrammal készült leveleket.