Ugrás a tartalomra

Záporok, zivatarok vetnek véget a hőségnek

Létrehozva
Délelőtt még bőven harminc fok fölé kúszik majd a hőmérő higanyszála, ám a hidegfront mögött érezhetően felfrissül majd a levegő.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A HungaeroMet Nonprofit Zrt. előrejelzése szerint hétfőn hidegfront érkezik, melynek felhőzete napközben kelet felé vonul, várhatóan késő estére hagyja el az északkeleti országrészt.

A front előterében és mentén többfelé, több hullámban pattanhat ki zápor, zivatar. Heves zivatar is előfordulhat, melyeket akár felhőszakadás, jégeső vagy viharos széllökés, károkozó szélroham is kísérhet. A délnyugati, majd az egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira forduló szél megélénkül, a front előterében és mentén megerősödik, átmenetileg viharossá is fokozódhat.

A csúcshőmérséklet 23 és 38 fok között alakul, az északnyugati tájakon mérhetjük a legalacsonyabb, míg délkelet, kelet felé haladva az egyre magasabb értékeket. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő.

A meteorológusok felhívják a figyelmet, jelenleg a magas középhőmérséklet és zivatarok miatt is figyelmeztető előrejelzés van érvényben.

– A magas napi középhőmérséklet értékek egyre inkább az Alföldre korlátozódnak, itt továbbra is előfordulhatnak 25 fok feletti, míg délkeleten 27 fok feletti értékek is. A reggeli, kora délelőtti órákban elszórtan alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket viharos (>60 km/h) széllökés, jégeső (~1-2 cm) és intenzív csapadékhullás (10-25 mm) is kísérhet. Ezt követően, egy nyugat felől érkező hidegfront hatására egyre nagyobb területen növekszik a zivatarhajlam. Kiemelten az Alföldön, illetve a Dél-Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében heves zivatarok is előfordulhatnak. A zivatarokat viharos széllökés (ált. 60-90 km/h, heves zivatar esetén >90 km/h), jégeső (>2 cm, heves zivatarok környezetében akár >5 cm), illetve intenzív csapadékhullás (ált. 10-25 mm, helyenként felhőszakadás, >30 mm) is kísérheti. Az esti órákra a zivatarok északkelet felé várhatóan elhagyják az országot, átmenetileg csökken a zivatarhajlam - fogalmaznak.

A levegő minősége mindeközben továbbra is kiváló Miskolc területén - számol be a pmmonitoring.hu.
 

Ez is érdekelhet

Lannert Judit: nincs szó az egyházi fenntartású, illetve a hat- és nyolcosztályos iskolák megszüntetéséről
BelföldOktatás
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni – írta Facebook-bejegyzésében Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter, egy csütörtöki egyeztetés után.
Nyolcan meghaltak két balesetben az M1-esen
BelföldBaleset
Két baleset is történt péntek reggel az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Győr közelében, nyolcan meghaltak – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
használt autó kereskedés
Újra az elektromos autók a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon
BelföldGazdaság
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon.
Kerítésre dőlt fa jelzi a vihar erejét Miskolcon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Dolgoznak a tűzoltók a viharkárok felszámolásán, az esetek túlnyomó többségében kidőlt fákról érkeztek bejelentések szerdán.