A Filozófiai kávéház műfaja a kilencvenes évek elején indult el Németországból és Franciaországból, tudtuk meg Molnár Erzsébettől, majd hozzátette, felélesztve azt a régi hangulatot, amikor a kávéházak a nagy irodalmi és szellemi körök találkozóhelyei voltak, ahogyan a pesti New York kávéház is Adyék vagy Karinthyék idejében.
– Magyarországon Nemes László filozófus indította el az első ilyen kávéházat 2002 körül. Az ő szakmai támogatásával és ajánlásával hoztam el a formát Miskolcra, miután három-négy éven át rendszeresen látogattam a budapesti alkalmait. Az alapstruktúrát megtartva, saját eddigi tanulmányaimat is beépítve szeretném vezetni a miskolci alkalmakat, amelyek a jövőben havonta egyszer, minden hónap első szerdáján várják majd az érdeklődőket a könyvtárban.
Mint azt elmondta, a filozófia napjainkban kezd újra előtérbe kerülni, mivel az emberek egyre inkább keresik a választ arra a kérdésre, hogyan lehetne az életet boldogabbá, szabadabbá tenni, és a mindennapokat más nézőpontból, az új információkat beépítve megélni.
– A program legfőbb célja kiszabadítani a filozófiát, mint a bölcsesség szeretetét, az egyetemi katedráról, hogy az bekerülhessen a mindennapi emberek közé – mondta.
Munkájában is segíthet
A rendezvényen a hangsúly kifejezetten a közösségi beszélgetésen és a résztvevők aktivizálásán van, így az alkalmak nem előadás jellegűek. A témákat a megjelentek közösen választják ki, és olyan, mindenkit érintő, húsbavágó kérdések jöhetnek szóba, mint a szabadság, az őszinteség, az etikai dilemmák, a saját értékrendünk vagy éppen az élet értelme.
Bár a beszélgetések alatt kávé helyett valójában teával szolgálnak – így akár Filozófiai teaháznak is nevezhetnék –, a program szorosan kötődik a klasszikus kávéházi hagyományokhoz.
Az első alkalomra a közönség soraiból is sokan érkeztek különféle motivációkkal. Bolla Éva, aki pszichiátriai betegek közösségi gondozásában, azaz segítő szakmában dolgozik, az interneten figyelt fel a hirdetésre.
– Azért jöttem el, mert a munkámhoz és a mindennapjaimhoz is fontosnak tartom, hogy új nézőpontokat, szellemi mankókat kapjak, amelyek elgondolkodtatnak, és amelyeken elindulva továbbhaladhatok. Úgy vélem, az itt felmerülő témák nyitottabbá tehetik az embereket, sőt, akár valódi paradigmaváltást is hozhatnak. Véleményem szerint a szabadság kérdése most különösen aktuális Európában, de a jövőképünkhöz szükséges alapértékek tisztázása is kulcsfontosságú. Emellett bízom benne, hogy a kialakuló közösségek olyan kézzelfogható témákat is beemelnek majd a közös gondolkodásba, mint a család, a válás vagy a különböző élethelyzeti elakadások, amelyeket a szervező, Molnár Erzsébet kiválóan tud majd koordinálni a jövőben – mondta.
A politika- és felekezetmentes program önismeret is, hiszen a résztvevők teljesen új szempontok alapján gondolhatják át az életüket.