Ugrás a tartalomra

Elhúzódik a forgalom újraindítása a megnyitott Keleti pályaudvaron

Létrehozva
Az áram visszakapcsolásakor biztosító berendezési zavart tapasztaltak szombat éjjel, ezért a pályaudvar vasárnap hajnaltól még nem tudott vonatokat fogadni.
Kép

"A tervezett felújítási munkálatokat maradéktalanul elvégeztük, de a Keleti pályaudvart nem tudtuk megnyitni vasárnap reggel" - közölte az MTI Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a helyszínen rögzített videóüzenete alapján.

Mint mondta, szombat este 23.30-kor a kollégáktól azt a tájékoztatást kapták, hogy a Keleti pályaudvaron minden munkálat befejeződött és a pályaudvar megnyitható, de valamikor a hajnali órákban olyan hiba keletkezett köszönhetően annak, hogy az állomás áramtalanítva volt egy hónapig, hogy az áram visszakapcsolásakor biztosító berendezési zavart tapasztaltak.

Az, hogy az éjszaka közepén nyitás előtt néhány órával derül ki az, hogy a pályaudvar hajnaltól nem fog tudni vonatokat fogadni, semmiképpen nem elfogadható, de most az a legfontosabb, hogy mindenki eljutásáról gondoskodjunk - hangsúlyozta a vezérigazgató.

Az Országos Haváriaközpont munkatársai a néhány órában azzal foglalkoztak, hogy megszervezzék a közlekedési rendet, hogy rendelkezésre álljanak a pótlóbuszok, pótlóbuszvezetők, mozdonyvezetők és azok a technikai körülmények, amik a szomszéd állomásokon a vonatok megfordítását lehetővé teszik - közölte Hegyi Zsolt.

A jelenlegi információink szerint a pályaudvart nap közben meg fogjuk nyitni a vonatforgalom számára. Amíg ez megtörténik, addig az állomás épülete zárva marad. A kollégák ott vannak minden bejáratnál, hogy útba igazítsák az utasokat, és pótlóbuszok indulnak a Kerepesi úti oldalról a szükséges csatlakozások biztosítása érdekében - ismertette a vezérigazgató.

Egy biztos, technikai problémák mindig lehetnek, ezeket a kollégák el fogják hárítani. De az, hogy vasárnap az utazások káoszba fulladjanak, azt nem tűrhetjük el. Ma mindenkinek az a feladata a MÁV-nál, hogy a megváltozott forgalmi rend körülményeinek megfelelően mindenkit célba juttassunk - nyomatékosította.

Kép
Képünk illusztráció. Fotó: MÁV

Vasárnap hajnalban a MÁV azt tette közzé, hogy újra megnyílik vasárnap a Keleti pályaudvar, ahol befejeződött az elmúlt időszak legnagyobb műszaki felújítása.

Az augusztus 25-én kezdődött mintegy 4,4 milliárd forintos felújítás során a tervezettnél több beavatkozást hajtott végre a MÁV-csoport, a munkálatokkal költségkereten belül maradva, sikerült határidőre végezni - hangsúlyozta közleményében a vasúttársaság. A MÁV saját forrásából megvalósított beruházás eredményeként a Keleti pályaudvaron évekre biztosítható a berendezések üzembiztonsága, jelentősen csökken a meghibásodások, az üzemzavarok száma, ezáltal pontosabbá, megbízhatóbbá válik a vonatközlekedés - írták.

A nagyszabású műszaki felújítás során váltókat, felsővezetéket, biztosítóberendezéseket javítottak és síneket, talpfákat, illetve betonaljakat cseréltek. A cél az volt, hogy a Keletiben pontosabban, megbízhatóbban indíthassák és fogadhassák a győri, a hatvani-miskolci, a pécsi és az újszászi-békéscsabai vonalon közlekedő vonatokat - tették hozzá. 

Kép
Fotó: MTI

Címkék

Ez is érdekelhet

sivatagi homok
A meteorológus szerint most nem érdemes autót mosni
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy légörvény szállít finom szemcséjű szaharai port Magyarország felé, a por miatt esetenként vastagabb felhőzetre, homályosabb, szűrtebb napsütésre, és hétfő estétől helyenként sáros esőre kell készülni - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán vasárnap.
mozgóurna szavazás
Választás 2026 - Délig még lehet mozgóurnát igényelni
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap délig még igényelhetnek mozgóurnát a mozgásukban gátolt választók az országgyűlési képviselők vasárnapi választásán.
napindito avas virágzás
Fagyos reggel - ilyen lesz az időjárás április 12-én Miskolcon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A hét utolsó napján is sok helyen indul fagyosan a reggel, ezt követően azonban csökken a fagy területi kiterjedése, keddtől várhatóan teljesen meg is szűnik.
választás 2026 Szabadka, 2026. április 2. Leadja az április 12-i magyarországi országgyűlési választások levélszavazatát egy nő Magyarország szabadkai főkonzulátusán 2026. április 2-án. Levélszavazásra a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok jogosultak. MTI/Molnár Edvárd
Választás 2026 - Megnyílnak a külképviseleti szavazókörök a többi európai országban is
BelföldVilág
Sorra nyílnak a szavazókörök a Magyarországgal egy időzónában lévő külképviseleteken, az országgyűlési választásra ezeken a helyeken is reggel 6-tól este 7 óráig várják a voksolókat, összesen 72 924 választópolgárt.