Ugrás a tartalomra

Így járnak a vonatok és a távolsági buszok a következő másfél hétben

Létrehozva
A nemzeti ünnepre és a halottak napi hosszú hétvégére készül a MÁV. Mutatjuk, pontosan hogyan.

Kép

Hosszabb vonatokkal, több járattal és megerősített haváriaügyelettel készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre és az azt követő hosszú hétvégére - közölte a vasúttársaság kedden az MTI-vel.

Mint írták, a nyári főszezon legforgalmasabb időszakaiban alkalmazott megoldásokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre és az azt követő hosszú hétvégére: több kocsival indítja az InterCityket, vagyis a megszokottnál több férőhelyet biztosít az október 23-i eseményekre utazók, illetve a következő napok során a népszerű idegenforgalmi célpontok felé igyekvők számára.

Szükség esetén a - megerősített ügyelettel működő - Országos Haváriaközpont további, gyorsan bevethető erősítő buszjáratokkal (MÁVBUSZ) is segíti majd az utasok közlekedését - tették hozzá.

A közlemény szerint érdemes minél előbb elővételben megváltani a menetjegyeket vagy használni az automatákat, az online jegyváltást, melyhez szintén igénybe tudják venni a MÁV+ alkalmazást is.

A vonatok október 22-én a pénteki, 23-án a szombati, 24-én és 25-én az ünnepnapi, 26-án pedig már ismét az eredeti, vasárnapi menetrend szerint közlekednek - jelezték.

Közölték azt is, hogy október 23-án és 26-án ünnepnapi, 24-én és 25-én szabadnapi menetrend szerint közlekednek járnak a Volánbuszok.

A hosszú hétvégét követően, október 27. és 31. között pedig az őszi szünetre való tekintettel, tanítás nélküli munkanapi menetrend szerint indulnak a járatok
 

- fűzték hozzá.

Ez is érdekelhet

sivatagi homok
A meteorológus szerint most nem érdemes autót mosni
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy légörvény szállít finom szemcséjű szaharai port Magyarország felé, a por miatt esetenként vastagabb felhőzetre, homályosabb, szűrtebb napsütésre, és hétfő estétől helyenként sáros esőre kell készülni - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán vasárnap.
mozgóurna szavazás
Választás 2026 - Délig még lehet mozgóurnát igényelni
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap délig még igényelhetnek mozgóurnát a mozgásukban gátolt választók az országgyűlési képviselők vasárnapi választásán.
napindito avas virágzás
Fagyos reggel - ilyen lesz az időjárás április 12-én Miskolcon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A hét utolsó napján is sok helyen indul fagyosan a reggel, ezt követően azonban csökken a fagy területi kiterjedése, keddtől várhatóan teljesen meg is szűnik.
választás 2026 Szabadka, 2026. április 2. Leadja az április 12-i magyarországi országgyűlési választások levélszavazatát egy nő Magyarország szabadkai főkonzulátusán 2026. április 2-án. Levélszavazásra a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok jogosultak. MTI/Molnár Edvárd
Választás 2026 - Megnyílnak a külképviseleti szavazókörök a többi európai országban is
BelföldVilág
Sorra nyílnak a szavazókörök a Magyarországgal egy időzónában lévő külképviseleteken, az országgyűlési választásra ezeken a helyeken is reggel 6-tól este 7 óráig várják a voksolókat, összesen 72 924 választópolgárt.