A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979 óta hirdeti ki minden évben az Év Madarát. A kezdeményezés célja, hogy a széles közönséggel megismertessék a természetvédelmi problémákkal érintett madárfajokat, csoportokat. A program rávilágít a védelmükkel kapcsolatos cselekvési lehetőségekre, valamint a társadalmi cselekvés fontosságára. A választás 2011 óta rendszerint közönségszavazással történik - olvasható az MME honlapján.
"Ezúttal a bokrosok madarai közül választottuk ki a jelölteket. Cserjék sok élőhelyen nőnek az erdőszegélyektől kezdve a bokorerdőkön keresztül az árokpartokat, mezőgazdasági területeket szegélyező bokrosokig. Fontos, hogy ezekre természetbarát szemmel – ne "rendezetlen bozótként", hanem értékes élőhelyként – tekintsünk! A bokrosok menedéket nyújtanak rengeteg élőlény számára. Sok madár találja meg itt fészkelő- és táplálkozóhelyét, és a vonulás során még több használja megállóhelyként, zöld folyosóként ezeket a területeket" - írják.
Ez alapján az idei három jelölt: a kis poszáta, az énekes rigó és a kerti geze volt. Végül az énekes rigó szoros versenyben a kis poszátával, a szavazatok 42 százalékával a 2026-os Év Madara lett.
Az énekes rigó életmódja és táplálkozása meglehetősen hasonlít a fekete rigóéhoz. Táplálékát elsősorban giliszták és csigák képezik, de hernyókat, lószúnyogokat és egyéb rovarokat is zsákmányol. Ősszel főként gyümölcsöket, bogyókat fogyaszt - tájékoztat az MME.
Rövidtávú vonuló, a hazai állomány a telet a mediterráneumban, elsősorban Olaszországban tölti, de minden télen találkozhatunk néhány áttelelő példánnyal. Eurázsiai elterjedésű faj. Gyakori költőfajunk, parkokban, kertekben egyaránt költhet, de elsősorban a sűrű aljnövényzetű elegyes erdőket kedveli. Hazánkban mindenütt előfordul, de a domb- és hegyvidékeken a leggyakoribb - tudatják.
Évente kétszer költ, de a fiókák nagyarányú pusztulása miatt sok a pótköltés. Leginkább fenyőfákon, vagy sűrű bokrokon fészkel. 3-6 tojását fűszálakból és vékony gallyakból álló, nyállal kevert pudvás fazúzalékkal kitapasztott fészkébe rakja, ami igazi remekmű. A költési időszakban hazánkban megfigyelhető rigók közül a legkisebb termetű, leginkább a szőlőrigóval téveszthető össze. Tojásai élénk kékeszöld színűek, melyeken semmiféle mintázat nem látható, ez különbözteti meg legkönnyebben a fekete rigótól - számolnak be.
Éneke egészen egyedi: változatos strófáit minden esetben kétszer-háromszor megismétli, emiatt kezdő madarászok is könnyen felismerhetik. Védett faj, természetvédelmi értéke 25 ezer forint - hívják fel a figyelmet.