Ugrás a tartalomra

Front halad át az országon keleti irányba csütörtökön

Létrehozva
Erősen megnövekszik a felhőzet, megélénkül a szél és egy-egy zivatar is előfordulhat.
Kép
Felhős Miskolc madártávlatból
Időjárás
 
Egy front vastag felhősávja - miközben szakadozik - halad keleti, délkeleti irányba, emiatt átmenetileg nagy területen erősen megnövekszik a felhőzet, a legtöbb napsütés keleten várható. Elszórtan, főképp az ország északnyugati felén előfordulhat eső, zápor. Egy-egy zivatar is kialakulhat. A déli, délnyugati szél a Tiszántúl kivételével egyre nagyobb területen északnyugatira fordul és megélénkül, olykor meg is erősödik. A csúcsérték 18 és 30 fok között alakul, északnyugatról délkelet felé haladva számíthatunk magasabb értékekre. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő - írja honlapján a HungaroMet. 
 
Levegőminőség
 
Miskolcon és környékén csütörtök reggel mindenhol jó a levegő minősége a PM Monitoring Hálózat mérései alapján. 

Ez is érdekelhet

Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.
december 24. pixabay.com
Munkaszüneti nap lesz december 24-e
Belföld
Már az idén munkaszüneti nap lesz december 24-e - döntött kedden az Országgyűlés.
Agneta ciklon határozza meg időjárásunkat kedden
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Még kedden is a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, majd szerdától jön a fordulat.