Belföld

Belehajtott a folyóba és meghalt egy férfi Tisztabereknél
A Túr folyóba hajtott, majd elmerült egy személyautó a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tisztaberek közelében, az autót vezető férfi a helyszínen életét vesztette.

MiNap-indító - Időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Az átmeneti csapadékszünetet követően szerda éjszaka újabb csapadékzóna érkezik.

A DK törvényjavaslata, hogy a magyar egyetemek visszakerülhessenek az Erasmus programba
Törvénnyel tiltaná be a Demokratikus Koalíció (DK), hogy állami vezetők és hivatalban lévő képviselők helyet kaphassanak az alapítványi irányítású egyetemek kuratóriumaiban - adta hírül közleményében a párt miskolci szervezete.

Ebben az étteremben ünnepelt a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka
Keleti Ágnes, aki hétfőn töltötte 102. életévét, nem épp egy paprikafüzéres csárdában ünnepelt. A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett ötszörös olimpiai bajnok magyar tornász igazán egzotikus menüsort kóstolt végig a születésnapján.

Ilyen pártpolitikai erőviszonyokkal indul az év
Az index.hu három közvélemény-kutató intézet adatait gyűjtötte össze. Az eredmények azt mutatják, minden probléma ellenére stabilan vezet a Fidesz.

Hadházy Ákos nem lép be Márki-Zay új pártjába
Az egyik legismertebb, párton kívüli ellenzéki politikus nem kíván csatlakozni a volt miniszterelnök-jelölt által létrehozott Mindenki Magyarországa Néppárthoz.

Milák Kristóf fejhosszal győzött Liu Shaoang előtt
A sportújságírók szavaztak az év sportolójáról, de egyéb elismerések is gazdát találtak hétfő este.

Elhunyt Gerő András
Hetven éves korában súlyos betegségben meghalt Gerő András Széchenyi-díjas történész.

Mi Hazánk: ne a tanárok, hanem Pintér Sándor bére legyen teljesítményorientált
A Mi Hazánk teljesen elfogadhatatlannak, szakmaiatlannak és egyúttal kivitelezhetetlennek tartja a Belügyminisztérium javaslatát, hogy a pedagógusbéreket évenkénti teljesítményértékelési rendszer alapján kellene meghatározni - írta Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk alelnöke hétfőn kiadott közleményében.

Népszava: búcsúzhatnak az Erasmustól a fideszes irányítás alatt álló alapítványi egyetemek (frissítve)
Mivel az Orbán-kormány továbbra is fideszes politikusok irányítása alatt tartja az alapítványi egyetemeket, egyelőre kihagyják azokat az EU egyes oktatási- és kutatási projektjeiből – tudta meg a Népszava.

Nagy változás a SZÉP-kártyáknál
Életbe lépett egy új szabályozás a SZÉP-kártyáknál hétfőn.

Minap-indító (2023. 01. 09.): időjárás, levegőminőség, útinfó, horoszkóp
Kiadós esőzés kezdődik a hét első napján.

Rákellenes világsétához csatlakoztak az ország több településén
A Magyar Rákellenes Liga a nemzetközi Rákellenes világsétához (World Cancer Walk) kapcsolódva hirdette meg a magyarországi sétákat, amelyhez vasárnap Miskolcról is csatlakoztak, mintegy negyvenen.

Esős idő várható a jövő héten éjszakai fagyokkal
Ha az "igazi" tél nem is tér vissza egyelőre, a hőmérséklet benéz majd a jövő héten a nulla fok alá. Többfelé várható eső, a hegyekben havas eső, hó is hullhat, a hidegfront nyomán pár fokkal hidegebbre és éjszakai fagyokra is számítani kell.

Hamarosan gazdát cserélhet a Vodafone
Néhány hónapja már szárnyra kapott a hír, hogy magyar befektető vásárolná meg a hírközlési társaság magyar leányvállalatát, az ügylet most újabb fázisához érkezett.

Az LMP inflációkövető béremelést adna a közszférában dolgozóknak
Az infláció már meghaladja a 20 százalékot is, legjobban az élelmiszerárak szabadultak el. A leginkább azok helyzete romlik, akik bérből, fizetésből élnek, és akik nem tudnak másodállást, többletmunkát vállalni, ők jellemzően a közszolgálati dolgozók.

Emelkedett a gyed és más ellátások maximális összege
Januártól emelt maximális összeggel vehetik igénybe a kisgyermekesek a gyed extrát, amely már kilenc éve segíti a kisgyermekeseket, hozzájárul a vágyott gyermekek megszületéséhez, és ahhoz, hogy a családoknál több pénz maradjon.

Európában és Magyarországon is magas a gáztárolók töltöttsége
Ez az enyhe télnek is köszönhető, de stratégiai kérdés az energiaszuverenitásunk további erősítése, a megújuló energiaforrások, mint a napenergia, szélenergia kapacitások növelése, de a saját gázkitermelésünk bővítése is.

"Csakazorbán, csakazellenzék, hülye vagy, te vagy hülye"- Lackfi János évértékelése
A HVG felkérésére Lackfi János költő értékelte a mögöttünk hagyott évet, gondolatai a lap "Az én hetem" című sorozatának különkiadásában jelentek meg.