Belföld

Miskolc sem engedélyezi saját erdőinek kivágását
Emellett Varga Andrea alpolgármester indítványt nyújtott be a témában az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának, nyílt levelet írt Novák Katalin jelenlegi és Áder János volt köztársasági elnöknek, illetve bejelentette, hogy a városvezetés az energetikai válság kezelését célzó intézkedéscsomagon dolgozik.

Marad a száraz, szeles, enyhe idő
Jelentősebb csapadék továbbra sem valószínű, és úgy tűnik, hogy még a légkörből esetlegesen kipattanó zivatarok is csak a nyugati megyékben enyhíthetik a tikkasztó szárazságot.

Kisokossal segítik a magánszálláshelyek létesítését
A füzetben az MTÜ összegyűjtötte és rendszerezte azokat a teendőket, amelyekkel megkezdhető egy magánszálláshely működtetése.

Néhány hónap múlva tizenkilenc százalék lehet az infláció az MNB alelnöke szerint
Tovább gyorsuló inflációra számít az MNB alelnöke, Virág Barnabás, aki arról beszélt csütörtökön az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy hónapokon belül 18-19 százalék lehet az áremelkedés mutatója, a beszélgetést a telex.hu szemlézte.

Rászoruló iskolásoknak gyűjt pénzt az Ökumenikus Segélyszervezet
Rászoruló iskolásoknak indított gyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! címmel.

Újraindulhat a Barátság vezeték
A Mol egyeztetést folytatott az ukrán és az orosz féllel a Barátság vezeték újraindításáról, és átutalta az ukrajnai szakasz használatért fizetendő tranzitdíjat - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Napok óta nem érkezik az olcsó orosz olaj Magyarországra
A probléma nemcsak hazánkat, hanem Szlovákiát és Csehországot is érinti. Az olajszállítás azért állt le, mert az oroszok nem tudtak tranzitdíjat fizetni az ukránoknak az Oroszország elleni gazdasági szankciók miatt.

OVF: 1901 óta a legszárazabb hét hónapon vagyunk túl
A vízügyi főigazgatóság jelentése szerint az átlagos csapadékmennyiség csaknem fele hiányzik a földből.

Huszonnégy éves csúcson, 13,7 százalékon az infláció
Az élelmiszerek ára 27 százalékkal nőtt, a havi infláció pedig szintén kiugróan magas: 2.3 százalék.

Macskák világnapja: mintha nem minden nap az lenne
Augusztus 8. a Nemzetközi Macskanap. Egy újabb alkalom arra, hogy szeretett háziállatunk előtt tisztelegjünk, bár belegondolva: tulajdonképpen minden nap macskanap.

Beüthet a krach az itthoni kutakon, miközben a benzin piaci ára jelentősen csökkeni fog (frissítve!)
Kritikus napok elé néz a magyarországi üzemanyaghelyzet – a szakértők szerint minderre a legutóbbi intézkedések sem jelentenek gyógyírt, a probléma megoldását egyedül az árstop eltörlése lendítené előre. Közben úgy tűnik, hogy szerdától kezdve jelentősen csökken az üzemanyag ára Magyarországon - igaz, ez csak a piaci áron tankoló autósokat érinti.

Az erdő a Népé? - lehetséges megfejtések a tarvágások legalizálására
Egy új kormányrendelet védett erdőkben is lehetővé teszi a tarvágást, csökkenti a vágásérettség korát, eltörli az őshonos fajok telepítési kötelezettségét - a vészhelyzetre hivatkozva szélesre tárják a kaput a tűzifa kitermelése előtt, mindezt a természetvédelem rovására.

Vujity Tvrtko: szaladunk a morális katasztrófa felé
A világ egyik legtehetségesebb népe elmerül a pesszimizmusban, miközben folyamatosan bántjuk egymást - írja legutóbbi Facebook-bejegyzésében a Joseph Pulitzer-emlékdíjas horvát származású magyar író, újságíró, népszerű televíziós riporter, több sikerkönyv szerzője.

Az önkormányzatok szintjén lehet még érdemi politikát folytatni
A Jobbik a választók problémáival szeretne foglalkozni. Gyöngyösi Márton: „Úgy vélem, Magyarország sorsát jelenleg nem a magyar Országgyűlésben, hanem azon kívül lehet jobbra fordítani”.

Összeomlik a tömegközlekedés kormánytámogatás nélkül
A kormány az üzemanyagok ársapkájával komoly pénzekkel támogatja a személyes autózást – igaz, a Mol kontójára. Eközben a közösségi közlekedési cégek roskadoznak az elszállt energiaköltségek alatt. A taxisok nyomott áron tankolhatnak, miközben a fuvarozók nem, a fuvardíjak további emelése elkerülhetetlen – írja a hvg.hu.

DK: terjessze ki a kormány a rezsitámogatást a fogyatékkal élő gyermeket nevelő családokra is
Terjessze ki a kormány a rezsitámogatást a fogyatékkal élő gyermeket nevelő és a fogyatékkal élő családtagról gondoskodó családokra is - szólított fel a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese szombaton.

A Cinefest-en mutatják be először az Erőss Zsolt emlékére készített nagyjátékfilmet
A tragikus körülmények között elhunyt Erőss Zsolt hegymászó felesége, Sterczer Hilda történetét és gyászfeldolgozását meséli el a Magasságok és mélységek című mozifilm, amelyet a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láthat először a közönség szeptemberben.

Mikor megy rá a házunk a fűtésre?
Sok százezer magyar család rezsiköltségei szökhetnek ősztől az egekbe. E gazdasági és szociális szempontokat alapvetően feszegető témát ezúttal „rideg” jogi mivoltában kívánjuk megtárgyalni. Dr. Strassburger Gyula ügyvéddel azt tekintjük át, hogyan juthatunk el akár otthonunk elvesztéséig is.

Úgy tűnik, a hétvégén elmarad a kamionstop: zsúfolt pályákra számíthatnak az autósok
Az augusztus 6-án, szombaton éjfélig elrendelt harmadfokú hőségriasztás miatt a hétvége első napjára felfüggesztik a nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozását. A kamionstop feloldása vasárnapra is feltételesen vonatkozhat akkor, ha az országos tisztifőorvos a hőségriasztás meghosszabbításáról döntene - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) pénteken az MTI-vel.

Panaszból lett tapas, buresz, és egy baresz alkalmazás
Feldobták az ebédet vásároló mentőst: ennek köszönhetően több mint egy éve ehetnek akciósan a mentőszolgálat dolgozói az ország számos pontján.