Ugrás a tartalomra

Belföld

DK: újabb brutális áramáremelkedés jöhet
Belföld
A Demokratikus Koalíció szerint az év végére újabb "brutális" áramár-emelkedés jöhet, amelynek következtében sok millió magyar ember kerülhet kilátástalan helyzetbe.
Felmérést végez egy óbudai gimnázium: rezsihez kérnének százezres hozzájárulást a szülőktől
OktatásBelföld
A megemelkedett rezsiköltségek miatt kérdőívet küldött a szülőknek az óbudai Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium igazgatója, hogy felmérjék, kik azok, akik hozzá tudnának járulni a villany- és fűtésszámlához a pár hét múlva kezdődő tanévben – írja a Telex.
Országos gazdatüntetés van készülőben augusztus 20-ra
GazdaságBelföld
„Most a vidék jön!” – áll a Likvid Kontroll Kft. eseményének, az „országos gazdatüntetés” leírásában. A facebookos rendezvény összegzése alapján a gazdatüntetés nem takar mást, minthogy „augusztus 20-án vidéken az autópályákon és főútvonalakon 6.00 órától, Budapesten a Duna partján a belvárosi rakparton 18.00 órától” tüntetni fognak.
Meghátrált a kormány: nem lesz tarvágás védett területeken
KörnyezetBelföld
Augusztus elején jelentette be Gulyás Gergely, hogy az ársapkás benzin vevőkörének szűkítése mellett a tűzifa kivitelének tilalma, illetve a fakitermelés bővítése mellett is döntött a kormány. A rendelet az orosz–ukrán háború miatt megállapított veszélyhelyzetre hivatkozva hozott könnyített szabályokat, részben felülírva az erdő- és természetvédelmi törvényt – írja a Telex. 
15 év alatt elpusztíthatjuk a Balatont, ha nagyon agyatlanul viselkedünk
KörnyezetBelföld
Szép tiszta a víz és csak kicsivel alacsonyabb az ilyenkor megszokottnál, a kiszáradás láthatóan nem fenyegeti, akkor mi a gond a Balaton körül? – tette fel a kérdést a Telex a tóval foglalkozó szakembereknek. Elsősorban az eső hiánya, a természetpusztító beruházások, a nyolcvanas–kilencvenes évek elavult infrastruktúrája, és a kiszámíthatatlan klímaváltozás. És még egy csomó minden.
Eltévedt az Ezüstpart expressz - Több mint két órás késés a Balatonig
Belföld
Érd-elágazásban a 40a vonalon maradt a Miskolcról Fonyódra tartó Ezüstpart expressz. Kerülővel folytatta az útját - számolt be az iho.hu.
Pénzt ígért a kormány, így fakultatív lesz a kis benzinkutak hétvégi zárvatartása
GazdaságBelföld
A független benzinkutasok korábban azzal fenyegőztek, nem nyitnak ki augusztus 19-20-án, mivel nem kapnak támogatást.
Tiltják a tarvágást az új miniszteri rendeletben
KörnyezetBelföld
Miniszteri utasítást adtak ki kedden a természetvédelmi és a Natura 2000-es területeken történő tarvágás tiltására.
20 fok elég az iskolákban?
Belföld
Amennyiben a tantermekben, csoportszobákban a hőmérséklet eléri a 20 Celsius-fokot télen, nem szükséges további fűtést biztosítani – írta a köznevelésért felelős helyettes államtitkár, Kisfaludy László a közérdekű bejelentéseiről ismertté váló Tényi Istvánnak.
A miskolci Jobbik folytatja a megkezdett munkát
MiskolcBelföld
A Jobbik Magyarországért Mozgalom Miskolci Alapszervezete mindenki máshoz hasonlóan Jakab Péter Facebook-oldaláról tudta meg, hogy a politikus kilép a pártból. Mindenesetre a helyi szerveződés – aminek a korábbi pártelnök is tagja volt – folytatja tovább a megkezdett munkát.
Miskolcon is megalakította erdővédő körét az LMP
KörnyezetMiskolcBelföld
A körök feladata az, hogy megmutassanak a nyilvánosságnak minden olyan fakivágást, melynek nincsen magyarázható oka. 
Drágább áram és gáz: a martfűi termálfürdő kénytelen korlátozni szolgáltatásait
GazdaságBelföld
Szüneteltetni vagy korlátozni kénytelen több szolgáltatását is a Martfű Termál Spa, mivel az áramdíj tízszeresére, míg a gáz ára a hétszeresére ugrott – írja a Termál Online.
Felült a halott, és kért egy gitárerősítőt: Miskolcon defibrillálták a nu metalt
KultúraSzabadidőMiskolcCelebhírekVéleményBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénVilág
Lovas-Mitru Tímea (TruNessia) énekes-dalszövegíróval, Tóth Tamás Zoltán (TaZo) dalszerző-gitárossal, Katona Dávid (Jhonny) basszusgitárossal, valamint Farkas Márton (Brüzsi) dobossal – azaz az idén alakult No One Inside zenekarral beszélgettünk.
Közelebb hozták a csillagokat
SzabadidőTudományBelföldMiskolc
Szakemberek és amatőr csillagászok települtek ki pénteken a Generali Aréna előtti térre, hogy eszközeiken keresztül megmutassák az égbolt szabad szemek elől rejtett csodáit. Bárki számára láthatóvá vált a Szaturnusz, a Neptunusz, a Hold és más csillaghalmazok.
Megkapják a béremelést az orvosok
EgészségBelföld
2023 januárjától kezdve megemelik az orvosok bérét – közölte honlapján a Magyar Orvosi Kamara (MOK).
Nem látszik a vége a történelmi aszálynak
MiskolcKörnyezetBelföld
Nem és nem akar megérkezni a csapadék hazánkba.
Negatívra rontotta Magyarország kilátását az S&P
GazdaságBelföld
Megerősítette Magyarország adósságbesorolását a Standard & Poor’s amerikai hitelminősítő, a minősítéshez tartozó stabil kilátást azonban negatívra módosította. A negatív kilátás általában kockázatokat jelez, gyakran közelgő leminősítést is.
Leállnak két napra, az ünnepkor a független benzinkutak
MiskolcBelföld
Közleményt adott ki péntek délután a Független Benzinkutak Szövetsége.
A helyi önkormányzatok kérik Orbánt, hogy vonja vissza a tűzifa rendeletet
MiskolcGazdaságBelföld
Orbán Viktor miniszterelnöknek küldött levélben hazánk legnagyobb, a helyi önkormányzatok több mint felét tagjai között tudó országos önkormányzati érdekszövetsége azt kezdeményezi, hogy a Kormány vonja vissza, helyezze hatályon kívül a veszélyhelyzet ideje alatt a tűzifaigények biztosításához szükséges eltérő szabályok alkalmazásáról szóló kormányrendeletet.
Kilépett a Jobbikból Jakab Péter
MiskolcBelföld
A párt korábbi elnöke mindezt Facebook-oldalán jelentette be egy terjedelmes posztban.