Ugrás a tartalomra

Növekvő használtautó árak, év végére megdőlhet a tavalyi rekord

Létrehozva
Az idei év eddigi legnagyobb havi forgalmát könyvelhette el októberben a használtautó-piac. Míg az első félévben az adásvételek száma végig elmaradt az előző év hasonló időszakától, júliustól a piac már felülteljesítő volt, így megnőtt az esélye a tavalyi csúcs meghaladásának is - következtet szerdán kiadott elemzésében a JóAutók.hu.
Kép
Fotó: Internet (illusztráció)

A DataHouse előzetes adatai szerint 73 700 személygépkocsi cserélt gazdát a múlt hónapban, ami 8,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója szerint korai még trendfordulóról beszélni, hiszen a piacon továbbra is jelen vannak olyan keresletet visszafogó tényezők, mint a lakosság jövedelmi helyzete, a csak lassan csökkenő kamatkörnyezet, illetve az újautó-piac továbbra is visszafogott teljesítménye. 

A tavalyi év utolsó két hónapjában azonban igen visszafogott volt a piac forgalma, így ha idén nem lesz újabb visszaesés, az átírások száma néhány ezerrel meg is haladhatja a tavaly beállított 825 ezres rekordértéket. A portál várakozása szerint 2023 végére már mintegy 4,2 millió személyautó lesz forgalomban, csaknem 600 ezerrel több, mint 2018 végén.

Kép
Grafika: MTI

A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó-középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, előbbieknek 29, utóbbiaknak 22 százalék volt az aránya az első tíz hónapban. Az alsó-középkategória legnépszerűbb modelljei az Opel Astra (5,3 százalék), a Ford Focus (2,8 százalék) és a Volkswagen Golf (2,7 százalék). A kisautók listáját magasan a Suzuki Swift (4,4 százalék) vezeti, amelyet az Opel Corsa (2,1 százalék) és a Volkswagen Polo (1,6 százalék) követ. A leggyakoribb modellek között a felső-középkategória a Volkswagen Passattal (2,6 százalék), a Skoda Octaviával (2,4 százalék) és a BMW 3-as szériával (2,3 százalék) képviselteti magát.

Kép

Miközben a használtautó-piacon 2023 első tíz hónapjában gazdát cserélő 689 900 személyautó mennyisége 1,6 százalékkal maradt el az előző év hasonló időszakában regisztrált 701 000-es értéktől, az importált használt autók száma 89 300 darab volt, ami 18 százalékkal elmarad az egy évvel korábban mért 108 900-tól - írja a JóAutók.hu.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.