Ugrás a tartalomra

December elsejével ennyi lesz a minimálbér

Létrehozva
Hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást.

A Versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjai (kivéve Magyar Szakszervezeti Szövetség), valamint a kormány a múlt heti megállapodásnak megfelelően hétfőn hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást - tájékoztatta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium az MTI-t.

A munkaadók és munkavállalók megegyezésének köszönhetően december 1-jétől a minimálbér havi bruttó összege 266 800 forintra, a garantált bérminimum havi bruttó összege 326 000 forintra emelkedik. Ezzel 2010-hez képest a legkisebb kötelező keresetek már több mint 3,5-szeresére nőnek, hiszen 2010-ben a minimálbér 73 500 forintot, a garantált bérminimum 89 500 forint tett ki.

A minimálbér és garantált bérminimum összegének jelentős, 15 százalékos, illetve 10 százalékos emelése jelentős mértékben hozzájárul a családok megvédéséhez, a reálkeresetek növeléséhez - közölték.

A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége által aláírt megállapodás ennek megfelelően is hangsúlyozza, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum két számjegyű emelése szociális indíttatású, célja, hogy folytatódjon a legalacsonyabb keresetűek bérének felzárkózása.

A felek által aláírt dokumentum ajánlásként fogalmazza meg, hogy a vállalkozások az általános béremelés során - figyelembe véve a 2024-re prognosztizált inflációt - törekedjenek a bérek reálértékének növelésére.

A megállapodás mindezek mellett azt is rögzíti, hogy a felek tárgyalást kezdenek a minimális bérek rendszere megújításának olyan irányú koncepciójáról, amellyel a kötelező legkisebb bérek hosszútávon megőrizhetik vásárlóerejüket, valamint azt, hogy a felek elkötelezettek a kollektív szerződéskötés ösztönzésében - közölték.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.