Belföld
Enyhe idővel és ismétlődő csapadékkal jön a következő hét
Csapadékra több hullámban kell számítani, hideg viszont nem lesz, hétvégén akár már 17 fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála.
Megerősödik a szél és kellemetlenebb időt hoz magával
Az északnyugati, nyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, erős lökések, a hőmérő higanyszála már csak 5 és 11 közé kúszik fel, és kisebb hózáporra is készülni kell.
Azonnali ötven százalékos béremelést követel a pedagógusoknak Jobbik-Konzervatívok
Fizetéscsökkentés helyett azonnali 50 százalékos béremelést követel a pedagógusoknak a Jobbik-Konzervatívok.
Tüntetésen követeltek inflációkövető béremelésért a postai dolgozók
Azonnali, inflációkövető, január 1-ig visszamenőleges béremelést követelt szombati demonstrációján Budapesten két postai érdekképviselet, majd petíciót juttattak el a Gazdaságfejlesztési Minisztériumhoz (GFM).
Az ország és vármegyebérletek érvényességének kiterjesztését kéri az LMP
A zöld pár azt szeretné elérni, hogy a februárban bejelentett két új bérlettípus ne csak a helyközi MÁV és Volánbusz járotokon legyen érvényes, hanem a városi közösségi közlekedésben is.
Kunhalmi Ágnes szerint ellenzéki összefogásra van szükség az önkormányzati választásokon
Az MSZP társelnöke erről szombaton beszélt, aki kijelentette azt is: semmi olyan dolog nem változott, ami azt tenné szükségessé, hogy az ellenzéki pártok külön induljanak.
Szabadságukat ünnepelve köszöntötték a tavaszt Miskolc bolgárjai
Az 1929 és 1945 között a bolgárok anyanyelvi iskolájaként és kápolnájaként működtetett Görög Katolikus Általános Iskolában tekintettek vissza az etnikum ma élő miskolci tagjai anyaországuk török hódoltság alóli felszabadulására péntek délután.
Lenullázná az alapvető élelmiszerek áfáját az MSZP
Az alapvető élelmiszerek áfájának nulla százalékra csökkentését sürgeti a szocialista párt - írja az MTI.
Hétvégéig marad a tavaszias idő, de vasárnap lehűlés érkezik
Pénteken egyre nagyobb területen süt ki a nap, és még szombaton is napos idő várható,vasárnap megerősik a szél és záporokkal, hózáporokkal érkezik a lehűlés.
Influenza: több mint 65 ezren fordultak orvoshoz egy hét alatt
A múlt héten több mint hatvanötezer embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) heti jelentésében, csütörtökön.
Csalók élnek vissza az MNB nevével
Csalók hívnak telefonon magánszemélyeket és a jegybank nevében próbálják megszerezni az ügyfelek adatait, pénzét - figyelmeztetett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön az MTI-nek eljuttatott közleményében.
Életrevalók - a fogyatékossággal élő személy választhat asszisztenst maga mellé egy programnak köszönhetően
A Szimbiózis Alapítvány egy nyertes pályázatnak köszönhetően a személyi asszisztencia lehetőségét hozza el a miskolci fogyatékossággal élőknek - jelentették be szerdán a Baráthegyi Panzióban.
Adományt gyűjt az LMP a menstruációs szegénység ellen
A nőnap megfelelő alkalom, hogy felhívják a figyelmet erre a nőket érintő problémára és egyben segítsenek is az összegyűjtött tárgyi eszközökkel.
Elfogták a hamis PCR-tesztek miatt körözött férfit
Mintegy másfél évi keresés után sikerült elfogni egy veszprémi férfit, aki egy hamis PCR-tesztekkel online kereskedő bűnbanda tagja volt - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
Európai Bizottság: jogszerű a Samsungnak adott állami támogatás
Az EB jóváhagyta a Samsung elektromosjármű-akkumulátorokat gyártó létesítménye számára nyújtott 89,6 millió euró összegű magyar állami beruházási támogatást.
Hegedűs Andrea: a négy alapművelettel sincsenek tisztában a belügyminisztériumban
A belügyminiszterhez címzett hétfői interpellációjában a Demokratikus Koalíció (DK) miskolci országgyűlési képviselője arra volt kíváncsi, miért vette el az állam az iskolákat az önkormányzatoktól, ha képtelen azoknak a törvényben előírt minimális feltételeket is biztosítani. Hegedűs Andrea parlamenti felszólalására Pintér Sándor helyett végül annak államtitkára reagált.
Ezerkétszáz dolgozóját bocsátja el a Magyar Posta
A korábbi fiókbezárásokból tudni lehetett, hogy gondok vannak Magyarország egyik legnagyobb munkáltatójánál, most bejelentették, hogy csoportos létszámleépítés keretében mintegy ezerkétszáz embert bocsátanak el.
Óvatos létszámbővítést terveznek a cégek 2023-ban
Egy kutatás szerint az irreális fizetési igény és a kevés tapasztalat jelentik továbbra is a legnagyobb kihívást a munkaerő keresésekor.
Országgyűlés: a kötelező orvoskamarai tagság megszüntetéséről dönthetnek
Kivételes eljárásban tárgyalja és fogadhatja el az Országgyűlés kedden a kötelező orvosi kamarai tagság megszüntetéséről szóló kormányzati törvényjavaslatot.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 193
- 194
- 195
- 196
- 197
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal