Ugrás a tartalomra

Helytállásáért díjazták az iskolaőrt

Létrehozva
Csécsi Tibor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársa kapta az „Év iskolaőre” díjat – közölte szerkesztőségünkkel a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Kép
Fotó: police.hu

Csécsi Tibor 2020. szeptember 1-jén kezdte iskolaőri hivatását az encsi Aba Sámuel Szakképző Iskolában, mely tevékenységét példamutató precizitással, lelkiismeretesen végzi, írják.

Egyenruhás rendőrként teljesített szolgálatot 19 éven keresztül a BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitányság állományában, majd az Encsi Rendőrkapitányságon. A jelenlegi munkahelyén, iskolaőrként számos konfliktushelyzetet oldott meg, jelenléte rendkívül hasznos és megnyugtató diákok, tanárok, szülők számára egyaránt. Kapcsolata mindenkivel harmonikus, tevékenysége jelentősen hozzájárult az intézmény nyugodt légkörének fenntartásához, fogalmaznak a közleményben.

Szaktudásának és lélekjelenlétének köszönhetően 2023. szeptember 7-én az iskola területén ártalmatlanított egy ámokfutót, aki minden előzmény nélkül, késsel a kezében jelent meg.

Idén már a második alkalommal nyert el a díjat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó iskolaőr.

Ez is érdekelhet

Megválasztották a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökét és főgondnokát
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
A Tiszáninneni Református Egyházkerület Választási Bizottsága november 6-án tartott urnabontó és szavazatszámláló ülést. A püspök és a főgondnok személyére 278 érvényes szavazat érkezett be.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak
Borsod-Abaúj-Zemplén
November 15. éjfélig fokozott rendőrségi ellenőrzést vezettek be Edelény közigazgatási területére.
Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.