Ugrás a tartalomra

Tanúk jelentkezését várja a rendőrség

Létrehozva
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.
Kép
rendőrautó illusztráció. Fotó: megyei rendőrség Facebook
rendőrautó (illusztráció). Fotó: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Facebook

Az eljárás során a rendőrök megállapították, hogy Bőcsön a Rákóczi Ferenc utca 55. szám előtt egy 70 éves helyi férfi, október 10-én a reggeli órákban kerékpárjáról leszállva elesett. A biciklist ezidáig ismeretlen személyazonosságú, zöld színű ruhát viselő férfi segítette fel, majd bekísérte egy virágüzletbe. A sérültet kórházba vitték, majd október 13-án elhunyt - adta hírül a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közösségi oldalán. 

A közigazgatási hatósági eljárásban szükségessé vált, azoknak a személyeknek a meghallgatása, akik látták a balesetet, illetve segítséget nyújtottak a kerékpárosnak - emelték ki. 

A rendőrség kéri, hogy, aki az üggyel kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a rendőrségen, vagy hívja a 112-es segélyhívó számot, illetve a Telefontanú ingyenes zöldszámát, a 06-80-555-111-et.

Címkék

Ez is érdekelhet

Cserebere vipera
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen minősített garázdaság bűntette miatt, akik ugyanazzal a teleszkópos fémbottal verték egymást.
Füst a lépcsőházban. Forrás: katasztrófavédelem
A miskolci tűzoltók siettek a családi házhoz: mérgező gáz miatt riasztották őket
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő egy családi házban hétfő este Sajóvámoson, az Ifjúság utcában.
200 százalékos adóbírság: fantom napelemek nyomában a NAV Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A NAV egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot számolt fel Borsodban: a papírokon több ezer napelempanel cserélt gazdát, miközben létezésüket sem tudták igazolni.
Képgaléria
Mindenszentek
Változó halottkultusz, átalakuló túlvilágkép
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúra
A család búcsúzása halottainktól, az elhunyt szeretteinknek megadott végtisztesség és a sírok rendben tartársa máig fontos hagyomány az európai kultúrában. Viszont számos új elem figyelhető meg a temetkezési szokásokban és a túlvilággal kapcsolatos hiedelmekhez idegen jelenségek is csatlakoztak. Viszóczky Ilona etnográfussal beszélgettünk a múlt és napjaink halottkultuszáról.