Ugrás a tartalomra

Átmenetinek indult, most véglegesítették a forgalmi rendet

Létrehozva
Jól vizsgázott a körforgalom bővítése.
Kép
Átmenetinek indult, de marad a forgalmi rend. Minap-archív fotó: Mocsári László

Mint ismert, az M30-as autópálya egy szakaszának megcsúszása, majd lezárása miatt hatalmas forgalom terelődött a környező településekre, Arnótra, Felsőzsolcára, Ongára. Ráadásul a Miskolcra be- illetve onnan kivezető autóutak és körforgalmak is jelentős terhelést kaptak.

Most februárban lakossági fórumot tartottak Szikszón, a téma az autópályaszakasz javítása volt, de Lázár János közlekedési és építési miniszter a témához kapcsolódóan egy bejelentést is tett: kibővítik az arnóti körforgalmat a nagyobb dugók kialakulásának elkerülése érdekében.

A munkával hamar végeztek, márciusban már el is készültek vele, a tapasztalatok szerint az autósok is megszokták az új forgalmi rendet, és valóban gyorsabb haladást biztosít az arra közlekedők számára.

Így közlekedhetünk a körforgalomban

Magyarázat az Arnót irányából érkezőknek:

Kép
arnóti körforgalom

A körforgalomba történő érkezéskor, amennyiben Miskolc felé kíván tovább haladni, a külső sávot kell használnia, minden egyéb irányba (Felsőzsolca, Sátoraljaújhely vagy Szikszó) történő továbbhaladás esetén a körforgalom előtt be kell sorolnia az újonnan kialakított belső sávba. Helyes besorolás esetén a körforgalom sávkiosztása a megfelelő irányba vezeti tovább a közlekedőt.

Magyarázat a Felsőzsolca irányából érkezőknek:

Kép
arnóti körforgalom

Amennyiben Miskolc felé kíván tovább haladni, a körforgalom belső sávjába soroljon be, majd a körforgalomban haladva az első lehetőségnél soroljon át az újonnan kialakított belső sávba. Minden egyéb irányba az eddig megszokott módon lehet közlekedni. Helyes besorolás esetén a körforgalom sávkiosztása a megfelelő irányba vezeti tovább a közlekedőt.

Magyarázat a Miskolc irányából érkezőknek:

Kép
arnóti körforgalom

A körforgalomba történő érkezéskor, amennyiben Felsőzsolca vagy Sátoraljaújhely felé kíván tovább haladni, a külső sávot kell használnia, Szikszó és Arnót irányába pedig válassza a belső sávot. Helyes besorolás esetén a körforgalom sávkiosztása a megfelelő irányba vezeti tovább a közlekedőt.

Magyarázat a Sátoraljaújhely irányából érkezőknek:

Kép
arnóti körforgalom

Amennyiben Miskolc vagy Felsőzsolca felé kíván tovább haladni, a körforgalomban az újonnan kialakított belső sávba kell besorolnia, minden egyéb irányba (Szikszó és Arnót) történő továbbhaladás esetén használja a körforgalom külső sávját. Helyes besorolás esetén a körforgalom sávkiosztása a megfelelő irányba vezeti tovább a közlekedőt.

Magyarázat a Szikszó irányából érkezőknek:

Kép
arnóti körforgalom

A körforgalomba történő érkezéskor, amennyiben Arnót vagy Miskolc felé kíván tovább haladni, a külső sávot kell használnia, minden egyéb irányba (Felsőzsolca és Sátoraljaújhely) történő továbbhaladás esetén a körforgalom előtt be kell sorolnia az újonnan kialakított belső sávba. Helyes besorolás esetén a körforgalom sávkiosztása a megfelelő irányba vezeti tovább a közlekedőt.

Véglegesítették

Pénteken Csöbör Katalin (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő közösségi oldalán jelentette be, hogy véglegesítették a forgalmi rendet az arnóti-felsőzsolcai körforgalomban.

– Ideiglenesnek indult a körforgalom bővítése, hogy csökkentsük az M30-as Miskolc-Szikszó közötti lezárt szakasza miatti nagyobb forgalmat és a csúcsidőszaki torlódásokat. A bővítés azonban olyannyira jól vizsgázott és bevált, hogy a szaktárca döntött az állandósításról – közölte a politikus.

Arról, hogy hogyan áll az M30-as ügye, ITT írtunk egy összefoglalót.

Ez is érdekelhet

„Unokázós” csalót ítélt el a bíróság
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A férfi társával együtt egy idős ózdi asszonytól több millió forint értékű készpénzt és aranyékszert szerzett meg egy úgynevezett „unokázós” csalás során.
Cseh Tamás archívum
Cseh Tamás-mozaik Tállyán
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Különleges kiállítással idézik meg Cseh Tamás életét és kevésbé ismert alkotói korszakát Tállyán, a Barka Galéria Hotelben. A tárlat három nézőpontból mutatja be a legendás dalszerző-énekes életművét.
„Súlyos fejlesztéspolitikai és stratégiai kockázat” – a megszüntetés ellen foglalt állást a vármegyei önkormányzat
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaság
A vármegyei önkormányzatok nélkülözhetetlenek a hatékony területfejlesztésben, és az intézményrendszer esetleges gyengítése komoly veszélyt jelentene a kistelepülések felzárkózására – így foglalható össze az az állásfoglalás, amit nagy többséggel fogadott el a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés csütörtökön.
Rendőrkézen a férfi, aki leszúrta az ismerősét
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A rendőrség elfogta a taktakenézi emberölés gyanúsítottját.