Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) október 21-én feloldotta a Strabag kommunikációs tilalmát az M30-as autópálya szikszói szakaszának lezárásával kapcsolatban. A tilalom 2024 februárja óta volt érvényben, miután az újonnan átadott útszakaszt a pályaszerkezet súlyos deformációi miatt le kellett zárni. A hibát az altalaj váratlan csúszása okozta, nem pedig kivitelezési hiba. A szakértők szerint a rendkívüli csapadék és a Hernád-völgy bonyolult geológiai viszonyai vezettek a károsodáshoz.
A Strabag a helyreállítás során több megoldást is kidolgozott, köztük mélyszivárgók és vasbetoncölöpök telepítését, ám a konszolidáció, vagyis az altalaj természetes tömörödésének elhúzódása miatt a munkálatok nem zárultak le a minisztérium által kijelölt októberi határidőre.
Törvényt módosítana Lázár János
Lázár János építési és közlekedési miniszter a fejleményekre reagálva bejelentette: kezdeményezni fogja a közbeszerzési törvény módosítását. Ennek célja, hogy kizárják a jövőbeli állami projektekből azokat a cégeket, amelyek a közpénzből megvalósuló fejlesztéseknél hibásan vagy hiányosan teljesítettek. A miniszter élesen bírálta a Strabagot, amiért az út továbbra sem használható, és „a sajtóban vitatkozik a kormánnyal” ahelyett, hogy mielőbb befejezné a munkát.
Alaposabb előkészületre van szükség
A Magyar Építők szakmai összefoglalója szerint az M30-as esete az egész magyar útügyi gyakorlat számára intő jel: a jövőben egyre több dombvidéki projekt várható, amelyeknél a klímaváltozás és a geotechnikai bizonytalanságok komolyabb kockázatot jelentenek, mint korábban.
Az M30-as autópálya szikszói szakaszának idővonala
- 2014: Elkészült a Miskolc–Tornyosnémeti közti szakasz megvalósíthatósági tanulmánya, de a megbízó végül új nyomvonalat jelölt ki.
- 2016–2017: Elkészültek az engedélyes tervek és a talajvizsgálatok.
- 2017 december: A Strabag szerződést kötött a Miskolc–Szikszó közti, 10,4 km-es szakasz megépítésére.
- 2018 március: A kivitelező átvette a munkaterületet.
- 2021 augusztus: A szakasz átadásra került a NIF Zrt. és a Strabag között.
- 2023 december – 2024 február: A szikszói szakaszon súlyos pályadeformáció alakult ki a töltés alatti altalaj megcsúszása miatt.
- 2024 február: Az üzemeltető lezárta az érintett útszakaszt, a Strabagot a hiba kijavítására kötelezték.
- 2024 március–augusztus: Szakértői vizsgálatok és műszaki javaslatok készültek, többek között mélyszivárgó építésével és cölöpalapozás megtervezésével.
- 2025 február–március: Megkezdődtek a helyreállítási munkák, több száz vasbetoncölöppel stabilizálták az altalajt.
- 2025 október: A kijelölt határidőre a helyreállítás nem fejeződött be; a Strabag a talaj konszolidációja miatt halasztotta a pályaszerkezet újjáépítését.