Ugrás a tartalomra

Megújul a Bükk egyik koronája

Létrehozva
Átfogó fejlesztés indul a területen.
Kép
Fotó: Detzky Anna

A Bél-kő a Bükki Nemzeti Parkhoz szervesen kapcsolódó, országos jelentőségű védett természeti terület, különlegessége, hogy egyedül itt fordulnak elő gyakorlatilag egy méteren belül szubmediterrán és jégkorszaki maradványfajok.

Ezeknek a rendkívüli természeti értékeknek a megőrzése érdekében a területen 100 millió forint értékben átfogó fejlesztés veszi kezdetét

– jelentette be Rácz András természetvédelemért felelős államtitkár december közepén Bélapátfalván tartott projektnyitó rendezvényen, az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint.

Az államtitkár kiemelte, hogy kulturális, társadalmi és gazdasági szempontból is jelentős ez a terület, ahol az 1232-ben alapított Bélapátfalvai Ciszterci Apátság is található, amely Magyarország egyetlen épségben megmaradt középkori ciszterci apátsági temploma.

– A Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt monostor a középkorban búcsújáró hely volt, a területen három forrás fakad, vizüknek gyógyító erőt tulajdonítottak – írták a közleményben.

Hozzátették, a Bél-kő a Béli medencéből 500 méter relatív magasságával kiemelkedő mészkőtömeg, Bélapátfalva és környezete meghatározó táji eleme, valamint a Bükk hegység egyik legjelentősebb pontja.

A korábban a térségben működő bánya bezárását követően kiépített úthálózatnak, könnyű megközelíthetőségnek és a kiváló kilátásnak köszönhetően a terület mára gyalogos és kerékpáros túrázók kiemelt turista célpontjává vált.

A régióban, Cserépváralja határában emelkedik a Vár-hegy, amelynek oldalában 12 gabonatároló hombár található, melyek a vár feltárása mellett jelentős kultúrtörténeti értéket képviselnek. Az ilyen nagyméretű, kőzetbe vájt gabonatároló vermek – más néven hombárok – a világon kizárólag ezen a helyszínen és Valenciában ismertek, és látogathatók. A hombárok szervesen illeszkednek a Bükkaljai Kőkultúra megőrzendő és bemutatandó értékei közé, illetve a Bükk-vidék Geopark kapcsán is magas relevanciával bírnak.

A Bél-kő fő tömegét a triász korú Bükkfennsíki Mészkő Formáció üledékes kőzetrétegei alkotják. A hegy lejtőin 3 fokozottan védett, 35 védett és 14 lokális értékű növény található meg, amely rendkívül sajátos flórájú területté teszi a térséget. Kiemelkedő botanikai értéke a mediterrán hegyvidékekben honos szirti pereszlény, amely Magyarországon csak ezen a területen fordul elő – hangsúlyozta az államtitkár a tájékoztatás szerint.

A most elinduló „Bél-kői tanösvény felső bányaudvart érintő szakaszának kiépítése” című KEHOP Plusz projekt 100 millió forintos forrásból valósul meg.

A fejlesztés keretében kiépül a Bél-kői tanösvény felső bányaudvart érintő szakasza, valamint a látogatható területet lehatárolják a turista, kerékpáros és vadkempinges forgalom elől, a kiemelt botanikai és faunisztikai értékek védelme érdekében. A tanösvény nyomvonalát is elkerítik, tájékoztató táblákat helyeznek ki, továbbá kilátópont is létesül. A ritka történeti értékű cserépváraljai tufa hombárok állapotát is javítják a balesetveszély elhárítása érdekében.

A projekt céljai között szerepel a területen található, leromlott állapotú barlanglakások állagmegóvása és bemutathatóságuk fejlesztése is. A beruházás részeként Rejteken mini geopark jön létre, ahol természetismereti oktatással egybekötve ismerhetik meg a fiatalok a Bükk növény- és állatvilágát, természeti és geológiai értékeit – zárta beszédét Rácz András az Agrárminisztérium közleménye szerint.

Ez is érdekelhet

Büntető dömping a bírók meccsén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Mádon játszottak a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei játékvezetők és asszisztensek.
„Unokázós” csalót ítélt el a bíróság
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A férfi társával együtt egy idős ózdi asszonytól több millió forint értékű készpénzt és aranyékszert szerzett meg egy úgynevezett „unokázós” csalás során.
Cseh Tamás archívum
Cseh Tamás-mozaik Tállyán
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Különleges kiállítással idézik meg Cseh Tamás életét és kevésbé ismert alkotói korszakát Tállyán, a Barka Galéria Hotelben. A tárlat három nézőpontból mutatja be a legendás dalszerző-énekes életművét.
„Súlyos fejlesztéspolitikai és stratégiai kockázat” – a megszüntetés ellen foglalt állást a vármegyei önkormányzat
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaság
A vármegyei önkormányzatok nélkülözhetetlenek a hatékony területfejlesztésben, és az intézményrendszer esetleges gyengítése komoly veszélyt jelentene a kistelepülések felzárkózására – így foglalható össze az az állásfoglalás, amit nagy többséggel fogadott el a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés csütörtökön.