Ugrás a tartalomra

Arnót viszi a rekordot Borsod-Abaúj-Zemplénben

Létrehozva
Arnót végzett az első helyen Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye települései között. Szorosan ott van mögötte Miskolc is.

Január 7-én reggelre komoly hóréteg lepte el Magyarország, azon belül Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye több települését. A HungaroMet tájékoztatása szerint a jelenlegi beérkezett adatok alapján hazánk döntő részén 15-25 cm közé vastagodott a hóréteg. Ennél kevesebb hó az északnyugati és délkeleti határvidéken hullott. Míg a Bakonyban és délnyugaton helyenként 30 centiméternél is vastagabb a hótakaró.

Itt esett a legtöbb hó

A legnagyobb hóvastagságot a Dunántúlon mérték:

Vése településen 35 centiméter volt a hóvastagság. Őt követi Hárskút (33 cm), Veszprém (29 cm) és Bakonybél 28 centiméterrel.

A TOP10-be egy borsod-abaúj-zempléni település is bekerült: Arnóton 24 centiméter hóvastagságot mértek.

Miskolc sem maradt le

Kovács Attila, a HungaroMet Nonprofit Zrt. miskolci meteorológusa a minap.hu-nak elmondta, hétfő délutántól szerda reggelig összesen húsz centi hó esett le Miskolcon.

Ahogyan arról kedden írtunk, a havazás első hullámában nyolc centi hullott a városban és térségében, a meteorológus elmondása szerint a második hullámban tizenkét centinél valamivel több eshetett, hiszen a hóréteg folyamatosan tömörödik.

Kép
Hó Miskolc
Jó sok hó esett Miskolcon is. Fotó: BI

Jön még hó!

Az időjárás előrejelzés szerint elhagyta térségünket a kiterjedt havazást okozó csapadékzóna, de helyenként napközben is előfordulhat gyenge havazás, hószállingózás. A mediterrán ciklon középpontja hazánktól délre, délkeletre húz el a következő órákban, emiatt egy harmadik hullámban érkezik havazás, mely az esti óráktól eleinte a déli, délkeleti, majd éjjel egyre inkább a keleti tájakat érintheti, arrafelé tovább gyarapodik a hótakaró - írja a HungaroMet.

Ez is érdekelhet

bombariadó miskolc gárdonyi választás 2026 Fotó: Mocsári László
Bombariadó, matrica, áramszünet - rendkívüli események Borsod-Abaúj-Zemplénben a választás alatt
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolcBelföld
Reggel hat óra óta lehet szavazni. Borsod-Abaúj-Zemplénben több rendkívüli esemény is történt.
Tornakápolna
Választás 2026: A borsodi településen kora délutánra mindenki leadta szavazatát
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföld
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tornakápolnán délután 13 órára minden választópolgár leadta szavazatát - derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból.
Képgaléria
Új logisztikai központ erősíti Szikszó gazdaságát
Borsod-Abaúj-Zemplén
Jelentős fejlesztéssel bővült Szikszó: a BHS Trans Kft. mintegy 14 milliárd forintos beruházással hozott létre új logisztikai központot, amely a Hell Energy kiszolgálását segíti. A projekt egyik legfontosabb eredménye, hogy a térségben nagyjából ezer munkahely válhat hosszú távon is stabillá.
Új beruházást adott át az Ongropack Szirmabesenyőn
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaság
Ünnepélyes keretek között adták át az Ongropack Kft. új beruházását péntek kora délután Szirmabesenyőn. A fejlesztés a vállalat Miskolci utca 19. szám alatti telephelyén valósult meg.