Ugrás a tartalomra

Túl van az életveszélyen a Mályiban mentett vidra

Létrehozva
Komolyabb orvosi beavatkozásra is szüksége lehet a Mályi Madármentő Állomásra befogadott sérült vidrának.

Még olvasóink is emlékezhetnek rá, hogy szeptemberben egy vidrakölyköt mentett a Mályi Madármentő Állomás. Most pedig egy felnőtt vidra köszönheti az életét a madármentőknek. Mivel az állat idegrendszeri panaszokat mutatott, a kommentelők mérgezésre is gyanakodtak. A gyakori vidramentések okáról is kérdeztük Lehoczky Krisztiánt, az állomás vezetőjét.

- Kedden mentettük a vidrát Miskolcról, a számozott utcák környékéről, a Szinva-partról. Egy kutyasétáltató hívott fel, hogy ott fekszik egy sérült vidra fűcsomókba bebújva. Már akkor lehetett látni a mozgásán, hogy valami nem stimmel vele, a hasán csúszott. A madármentő állomáson idegrendszeri tüneteket mutatott, remegett a feje és kissé agresszív volt – számolt be Lehoczky Krisztián, a Mályi Madármentő Állomás vezetője. - Elszállásoltuk, evett némi halat és ivott is. Másnap tudtam orvoshoz elvinni, ahol megröntgenezték a gerincét és a koponyáját – osztotta meg.

Kép
mentett vidra Mályiban. Fotó: Mályi Madármentő Állomás
A korábban mentett vidrakölyök. Fotók: Mályi Madármentő Állomás Facebook

Elmondta, a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója és főállatorvosa Sós Endre csütörtökön vállalta a vidra kezelését. Megállapította, hogy az állatnak enyhébb arc- és koponyatörése van és a hátsó medencéje is eltört. Emellett agysérülést is szenvedett, ami a billegését és a fejremegését okozta. Jelenleg elsősorban ez utóbbi traumát kezelik, mert ez mindenben, például az evésben is gátolta, de mostanra javult az állapota. Ha már egészen jól lesz, akkor a Petesmalmi Vidrapark fogja befogadni, ahonnan visszatérhet a szabadba, ha egészen felgyógyul.

- Nincs szó mérgezésről, nagy valószínűség szerint ezt a vidrát elgázolták, de a Szinva áradása is képes tragédiákat okozni. A legutóbb mentett kölyökvidra például így szakadt el a családjától. Minden évben szoktak lenni vidrabejelentések, ugyanis a kutyákkal, emberekkel való együttélés nem felhőtlen – részletezte a Mályi Madármentő Állomás vezetője.

Kép
mentett vidra Mályiban. Fotó: Mályi Madármentő Állomás
A sérült vidra evett és ivott is a mentőállomáson.

Ez is érdekelhet

Kezdd a tavaszt véradással
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A Magyar Vöröskereszt a vérellátás zavartalan biztosítása érdekében újabb véradásokat szervez március első hetében Miskolcon és a vármegye több településén.
Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
Először Borsodban dörrent meg az ég
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Miskolcot is elérte az országban tomboló zivatarhalmaz.
Iszonyú tortúra: rablás, zsarolás, sanyargatás
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Az Encsi Rendőrkapitányság rablás és zsarolás miatt folytat eljárást egy 38 éves szikszói férfi ellen.