Ugrás a tartalomra

Fenyegetéssel akarta behajtani a pásztoróra árát

Létrehozva
A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség önbíráskodás miatt vádat emelt egy 35 éves nővel szemben.
Kép
Forrás: hizmetnews.com

A nő néhány nappal a bűncselekmény elkövetése előtt anyagi ellenszolgáltatás reményében szexuális kapcsolatot létesített egy tiszaújvárosi férfival, aki azonban az aktusért a megegyezésük szerinti 5000 forintot nem fizette ki a vádlottnak, de ígéretet tett arra, hogy egy-két napon belül rendezi a tartozását. Pár nappal később, április 3-án délután a sértett Tiszaújváros főterén egy úgynevezett okospadnál tartózkodott, ahol a mobiltelefonját töltötte, mikor megjelent a vádlott két ismerőse társaságában és kérdőre vonta, hogy hol van a pénze. A férfi közölte, hogy csak a következő napon tud fizetni, mire a vádlott megfenyegette, hogy amennyiben legkésőbb másnap nem fizet, akkor meghal. A sértett végül nem tett eleget a vádlott követelésének, hanem a történteket követően feljelentést tett a rendőrségen.

Az ügyészség a nőt – aki a bűncselekményt a korábbi szabadságvesztéséből történt feltételes szabadságra bocsátás tartama alatt követte el – önbíráskodás bűntettének kísérletével vádolja és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint a korábban alkalmazott feltételes szabadság megszüntetésére tett indítványt a Tiszaújvárosi Járásbíróságnak.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.