Ugrás a tartalomra

A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről

Létrehozva
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
Kép
Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Az új jogszabály kimondja, hogy amennyiben a közgyűlés új közös képviselőt vagy intézőbizottsági elnököt választ, a megválasztástól számított 15 napon belül be kell jegyeztetni a képviselőt az ingatlan-nyilvántartásba. Ugyanez a határidő érvényes a közgyűlés által elfogadott éves beszámoló benyújtására, valamint arra is, ha a közös képviselő adata megváltozik, vagy megbízatása bármilyen okból megszűnik.

Fontos új szabály, hogy a bejegyzési ügyintézés a jövőben, csak jogi képviselő közreműködésével lehetséges. A kérelemhez ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett közgyűlési határozati kivonatot kell csatolni, ezért a társasháznak érdemes előre gondoskodnia a megfelelő dokumentumokról.

Ha új közös képviselőt választanak, a korábbi képviselőnek 5 napon belül át kell adnia azokat az iratokat, amelyek az utód bejegyzéséhez szükségesek. Ez a szabály csökkenti annak kockázatát, hogy a társasház hosszabb ideig képviselet nélkül maradjon - számolt be Dr. Tulipán Péter ügyvéd. 

A már hivatalban lévő, de eddig be nem jegyzett közös képviselőknek és intézőbizottsági elnököknek is 15 napon belül kell pótolniuk a bejegyzést a rendelet hatálybalépésétől számítva - tudatta. 

A jegyzők félévente adatot kérhetnek az állami nyilvántartásból, és törvényességi felügyeleti eljárást indíthatnak, ha a társasháznál nincs bejegyzett tisztségviselő, vagy hiányzik a beszámoló benyújtásának ténye - magyarázta. 

Az első átfogó ellenőrzési kör 2027 elején várható. A települési jegyzők 2027. február 15-ig először hivatalos adatigénylést nyújthatnak be, és kiemelten vizsgálják azokat a társasházakat, amelyeknél 2027. január 31-ig egyetlen tisztségviselőt sem jegyeztek be.A társasházi közgyűlésnek érdemes mielőbb ellenőriznie, hogy a jelenlegi közös képviselő és az intézőbizottsági elnök szerepel-e az ingatlan-nyilvántartásban. Ha nem, haladéktalanul ügyvédet kell megbízni a bejegyzési kérelem előkészítésére, mert a rövid határidők miatt a késedelem könnyen hatósági eljárást vonhat maga után - fejtette ki. 

Dr. Tulipán Péter ügyvéd és lektorálta dr. Strassburger Gyula ügyvéd

Ez is érdekelhet

A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.
Negyedszer is kikaptak
MiskolcSport
Röplabda: TippmixPro férfi Extraliga, alapszakasz, 4. forduló.
Régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés vasárnap
Miskolc
Ezúttal rendhagyó módon, az előző hétvégi ünnepek miatt, nem november első vasárnapján, hanem november 8-án rendezik meg a Miskolci Régiségvásárt, ami a megszokott közösségi közlekedési változásokkal jár.
Légy látható, maradj biztonságban! – Light Friday a Szinva teraszon
Miskolc
Az Országos Rendőr-főkapitányság országszerte huszonegy helyszínen, köztük a miskolci Szinva teraszon rendezte meg november 6-án, péntek este őszi balesetmegelőzési napját, a Light Friday-t, ahol a láthatóság fontosságára hívták fel a figyelmet, ami életet menthet.