Ugrás a tartalomra

Ütlegelték a Miskolci Napló terjesztése miatt

Létrehozva
Órákkal a támadás után is felzaklatva nyilatkozott a minap.hu-nak az a lapterjesztő, akit szombat délelőtt támadás ért Komlóstetőn, a Báthori soron. Elmondása szerint épp a Miskolci Naplót dobta be egy postaládába, amikor a ház tulajdonosa rárontott, sőt azzal fenyegette, hogy lelövi. A terjesztő Mirend-Sec Kft. feljelentést tett az ügyben.

A 45 éves, kisgyerekes apuka decembertől, másodállásban dolgozik a cégnél. Több mint 10 éve autóbuszsofőr, előbb az MVK-nál, majd ma már a Volánnál vezet le úgy száz meg száz kilométereket, hogy elmondása szerint egyetlen egy alkalommal sem történt vele semmilyen inzultus. Zoltán értetlenül áll a mostani esett előtt, hiszen ő csak a munkáját végezte, és amikor a későbbi támadója felszólította, hogy nem kér újságot, akkor el is jött a kertes háztól.

– Az idősebb, 60 év körüli úr azonban utánam szaladt, dühét mutatja, hogy ekkor már legalább 40-50 méterre voltam tőle. Ordítozott, szidalmazott folyamatosan, nagyon agresszívan viselkedett. Megfenyegetett, hogy hozza a puskáját, és lelő vele. Legalább tízszer próbált megütni, kétszer talált el, egyszer a mellkasomon, egyszer pedig a karomon. Próbáltam pedig védeni magam… - emlékezett vissza Zoltán.

Az eset után kihívta a rendőrséget, akik felvették a jegyzőkönyvet, és kihallgatták a támadót is, aki mindent letagadott. Zoltán emlékezett, hogy az egyik szomszéd kint volt, amikor a támadás történt, de később valamiért – feltételezése szerint, mert tart a támadótól – azt mondta, hogy nem látott, nem hallott semmit.

– Zoltán az egyik legmegbízhatóbb munkatársunk – mutatott rá a terjesztésért tavaly december óta felelős Mirend-Sec Kft. ügyvezető igazgatója. Németh Judit hozzátette, végtelenül kedves, intelligens emberről van szó, aki a légynek sem tudna ártani.

– Tényleg nem találok szavakat. Érthetetlen számomra, miért támad valaki arra, aki a munkáját végezve egy közéleti újságot bedob a postaládájába – fogalmazott, hozzátéve: nem hagyják következmények nélkül, megtették a feljelentést.

Nem ez az első atrocitás a terjesztésnél, de mindeddig ez a legdurvább. Épp egy hete számoltunk be arról, hogy terjesztőinktől több helyszínen (Szirmán és az Avason) is egyszerűen ellopták az újságot – ráadásul nem először, az elmúlt két hétvégén több ízben is történt ilyen rendkívüli esemény. Azért is furcsa a dolog, mert később az eltulajdonított lapokat más városrészekben megtalálták szétdobálva. 

A Mirend-Sec tavaly decemberben vállalta el a Miskolci Napló terjesztését a korábbi külsős vállalkozáshoz képest jelentősen kedvezőbb áron. Rövid idő alatt megszervezték a terjesztői hálózatot, a terjesztési panaszokra az első naptól kezdve különös gonddal figyelnek. Az ügyvezető igazgató nyomatékosan felhívta a figyelmet: az újságterjesztők a munkájukat végzik.

– Nem szabad, hogy még egyszer megtörténjen olyan eset, amikor a terjesztőt kilökik a lépcsőházból, kiszórva az újságot a lépcsőház elé, vagy, hogy „sehonnai kutyának” nevezzék a munkatársaimat, mert a Miskolci Naplót dobta be a postaládába. És olyan sem történhet meg újra, hogy valakit megtámadjanak ezért – jelentette ki.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.