Ugrás a tartalomra

A combon szúrt rendőrt már kiengedték a kórházból

Létrehozva
A BRFK a Facebook-oldalára tett ki egy videót arról a két rendőrről, akit csütörtök éjjel szintén megkéselt az a férfi, aki egy harmadik rendőrt megölt - írja a Telex.

Dobos László rendőr törzszászlós szolgálatirányító parancsnokot, aki a combján szerzett szúrt sérülést, már kiengedték a kórházból, otthon, felesége és másfél éves kisfia társaságában gyógyulgat.

Kállai László rendőr főtörzszászlós, körzeti megbízott, akit a karján és a mellkasán ért szúrás, még a kórházban van, de a rendőrség úgy tudja, hogy már szombat délelőtt hazamehet, hogy családja körében lábadozzon.

Szombaton a Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta a rendőrökre késsel támadó újbudai férfi letartóztatását. Az ügyészség elrendelte a férfi őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatták ki, de ő nem tett vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

A támadó büntetett előéletű, korábban is erőszakos bűncselekmények miatt ítélték el, garázdaság és testi sértés miatt kapott felfüggesztett börtönt, éppen a próbaidejét töltötte, amikor megkéselte a rendőröket.

A Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy a gyanúsított akár tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztést kaphat a megszúrt rendőr halála miatt. A letartóztatásról a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája vasárnap dönt - írja a telex.hu

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.