Ugrás a tartalomra

Bozótvágóval és vascsővel akartak rendezni egy konfliktust

Létrehozva
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottak az ügyében, akik az utcán gyalogosan közlekedő sértettet bántalmazták, súlyos sérüléseket okozva neki. 
Kép
Fotó: DAS

A Miskolci Törvényszék tájékoztatása szerint 2021 januárjában Encs egyik utcáján a harmadrendű vádlott összetalálkozott a sértettel, majd csatlakozott hozzájuk a többi terhelt is, egyikük egy bozótvágót, másikuk egy vascsövet vett magához, később egy gázspray is előkerült. Egy korábbi konfliktus miatt hangoskodni kezdtek, majd az elsőrendű vádlott a bozótvágó késsel két alkalommal a sértett felé ütött, aki az ütéseket a feje felé emelt karjaival próbálta hárítani, azonban azok hatására a földre rogyott. A fekvő sértett férfit a másodrendű terhelt vascsővel megütötte, miközben társai bántalmazásra biztatták őt. Amikor a sértett felállt és menekülni kezdett, az elsőrendű vádlott még utána szaladt és hátulról további egy alkalommal fejére ütött a bozótvágóval. A cselekménynek az vetett véget, hogy egy járókelő távozásra szólította fel őket. 

Mint írják a sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A vádlottak által alkalmazott eszközre és a megtámadott testtájékra figyelemmel a cselekmény halálos eredménnyel is járhatott volna. A súlyosabb következmény elmaradásában a sértett védekező mechanizmusának volt szerepe.

A bíróság a négy férfit emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, melyet első- és másodrendű vádlottak társtettesként, harmad-és negyedrendű vádlottak pedig bűnsegédként követtek el. Ezért az elsőrendű terheltet 5 év, másodrendű vádlottat 3 év szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 5, illetve 3 év közügyektől eltiltásra, további két társukat pedig 2-2 év, végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Az első- és másodrendű terheltek feltételes szabadságra nem bocsáthatóak. 

A törvényszék a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte valamennyiük javára a jelentős mértékű időmúlást és azt, hogy a cselekmény kísérleti szakban rekedt, melynek súlyát azonban csökkenti az a tény, hogy a súlyosabb eredmény a sértett elhárító magatartásának és külső személy közbenjárásának volt köszönhető. Első- és másodrendű vádlott esetében enyhítő körülmény volt még büntetlen előéletük és – részbeni – beismerő vallomásuk, harmad-és negyedrendű terheltnél pedig a bűnsegédi magatartást vette ilyenként figyelembe. Súlyosító körülményként esett latba ugyanakkor az elsőrendű vádlott vezető szerepe és kitartó szándéka, kettejük esetében a társtettesi elkövetés, míg valamennyiük vonatkozásában a cselekmény útonálló jellege.

Az ítélet nem jogerős, ellene az ügyészség, továbbá valamennyi vádlott és védője fellebbezést jelentett be. 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.