Ugrás a tartalomra

Jótevőjét bántalmazta egy sodrófával

Létrehozva
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki sodrófával bántalmazta a sértettet Tiszalúcon.

A megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett munkatársak voltak. A sértett 2024 májusában szívességből befogadta otthonába a vádlottat élettársával és annak kiskorú gyermekével együtt. A ház egyik szobáját a sértett, a másikat pedig a vádlotti család használta - közölte a Miskolci Törvényszék.

Mint írják, a sértett május végén felszólította őket, hogy költözzenek el, mert nem tetszett neki a vádlott italozó életmódja. Ekkor a két férfi vitatkozott, de tettlegességre még nem került sor. Másnap viszont, amikor a sértett ismét szóvá tette, hogy a terhelt ittasan ért haza, a szóváltásból dulakodás lett, a sértett pedig nekiesett egy üvegezett ajtónak, ami betört. A további konfliktus elkerülése érdekében a férfi bement a szobájába, azonban a vádlott utánament és ököllel megütötte, a földre eső férfibe pedig bele is rúgott. Ezt követően a vádlott egy 50 cm hosszú sodrófát hozott magával a konyhából, amellyel ráütött a sértettre, majd ott hagyta, de a bántalmazást az este folyamán még visszatérően folytatta.

A sértett a hajnali órákban tudta magát annyira összeszedni, hogy a szomszédban segítséget kért. Ez idő alatt azonban a vádlott és családja összepakolt, elköltözött az ingatlanból. A sértett közvetetten életveszélyes sérüléseket szenvedett, a súlyosabb szövődmények az orvosi beavatkozás miatt maradtak el.

A törvényszék a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt három év szabadságvesztésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte. Súlyosító körülményként esett latba a férfi önhibából eredő ittassága, a bántalmazásbeli kitartó szándéka, míg enyhítő körülmény volt büntetlen előélete és megbánása.

Az ítélettel szemben az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője elsődlegesen felmentését, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett - zárul a közlemény.
 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.