Ugrás a tartalomra

Kifosztották az ittas sértettet, felfüggesztett szabadságvesztést kaptak

Létrehozva
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akik bár szívességből hazavitték az ittas sértettet, „cserébe” majdnem 13 millió forintjával, több mint 200 dollárjával és gépkocsi nyereménybetéteivel távoztak.

A megállapított tényállás szerint 2023. július 7-én 23 óra körüli időben Tiszaújvárosban találkozott elsőrendű és másodrendű vádlott az erősen ittas és magatehetetlen állapotban lévő sértettel, akit elkísértek a háza elé, majd leültették egy padra. Néhány perccel később jött a sértett szomszédja, aki felismerte a nőt, és megkérte az első – és másodrendű vádlottakat, hogy segítsenek felvinni a lakásába, amit meg is tettek. Miután otthonába lefektették az ittas sértettet, mindannyian távoztak a lakásból akként, hogy az ajtót behúzták maguk után, de azt nem zárták be - tudatta a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya.

Az első- és másodrendű vádlottak éjfél után pár perccel visszamentek a lakásba, majd az alvó állapotban lévő sértett mellől eltulajdonítottak egy zárt lemezkazettát a benne lévő majdnem tizenhárom millió forint készpénzzel, több mint 200 USA dollárral és 2 darab gépkocsi nyereménybetéttel együtt. Még aznap a vádlottak és harmadik társuk – aki az alvó sértett kifosztásában nem vett részt, arról később szerzett tudomást – a lezárt lemezkazettát erőszakkal felnyitották, a benne lévő készpénzt szétosztották, azt pedig eldobták a szántóföldön, később pedig a megmaradt készpénz egy részét elégették, hogy így leplezzék cselekményüket.

Harmadrendű vádlott, miután tudomást szerzett társai cselekményéről, közreműködött a cselekmény nyomainak fenti módon történő eltüntetésében.

Mint írják, a bíróság társtettesként jelentős értékre elkövetett kifosztás bűntette miatt az elsőrendű és másodrendű vádlottakat személyenként 1 év 6 hónap - 2 évi próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélte. A harmadrendű vádlottat pedig bűnpártolás vétsége és pénzmosás bűntette miatt – halmazati büntetésként - 1 év - 2 évi próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélte, továbbá mindösszesen több mint 13 millió forint kártérítés megfizetésre kötelezte őket.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlottak beismerését, megbánó magatartását, együttműködését, és azt, hogy bocsánatot kértek a sértettektől. Súlyosító körülményt a bíróság nem tárt fel.

Az ítélet nem jogerős - zárul a közlemény.
 

Ez is érdekelhet

Letartóztatták a csalással vádolt férfiakat
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Három férfi letartoztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság, akik a megalapozott gyanú szerint idős, súlyos fokban demens asszonyt csaptak be, és ezzel több mint 80 millió forintot szereztek.
Otthonában termesztett cannabist
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A rendőrök 2025 májusában állítottak meg Kazincbarcikán egy autót. A két férfi igazoltatása után az autóban marihuánát találtak, illetve fogyasztottak is a tiltott szerből, ezért előállították, majd kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.