Ugrás a tartalomra

Alacsony inflációval és zöldenergia-alapú iparral csábítja a magyar cégeket Franciaország

Kujan István
Utoljára módosítva
2023. május 30. kedd 14:13
Francia üzleti fórumot tartottak kedden a BOKIK miskolci székházában.
Fotók: Horváth Csongor

Az elmúlt időszakban a kamaránál több nagykövetségi vezető - legutóbb a kanadai, aztán a román, és most a francia - járt, hogy a gazdasági kapcsolatok erősítésének lehetőségeiről tájékozódjanak, amiben a BOKIK a közvetítő. A felek érdeke egyaránt az, hogy a vállalkozások fel tudják venni egymással a kapcsolatot, amiből aztán együttműködés, üzlet születhet.

Ezúttal a francia szálakat mozgatták meg, mintegy tucatnyi miskolci és régiós vállalkozó kapott bővebb tájékoztatást arról, hogyan és kiknek a segítségével érdemes kapcsolatot keresni a nyugat-európai ország vállalataival.

A magyar oldalt erősítette Falucskai Attila is. A prémium minőségű libamáj forgalmazásáról ismert cégével keresik a francia piacra lépés lehetőségeit, árulta el érdeklődésünkre az ügyvezető igazgató. Elmondta, többször jártak már Franciaországban, a tárgyalások mellett bemutatkozási lehetőségeket is kaptak, például az ismert Bocuse d'Or szakácsversenyen is megjelentek termékeikkel. Örömmel értesültek aztán a BOKIK mostani rendezvényéről is.

- Minden ilyen találkozón, fórumon nyitott szemmel jár az ember, ismerkedik, kapcsolatokat épít és ápol. Szeretnénk a termékeinket minél szélesebb körben megismertetni és minél több helyre eljuttatni, akár Franciaországba is - mondta.

A fórumot a BOKIK és a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara közösen szervezte meg. A vármegye kamarájának részéről ezúttal Dudás Tiborné titkár köszöntötte a résztvevőket. A történelmi hagyományokat felelevenítve kifejezte, bízik abban, hogy újabb színek kerülnek fel a két ország kereskedelmi palettájára.

A rendezvényen szó volt többek között a francia piac sajátosságairól, a külgazdasági attasé hálózat szerepéről és arról is, miért érdemes Franciaországot választani. Hogy a külföldi befektetőknek miért érdemes a nyugat-európai államot választani, arról Patrick Pillon, a Budapesti Francia Nagykövetség gazdasági tanácsosa tartott előadást.

Rámutatott: egy cég elsőként azt vizsgálja, milyen költségekkel kell számolnia, milyen egy ország adózási rendszere, infrastruktúrája, milyenek a szociális jogok. A gazdasági mutatókban márpedig Franciaország erős: a GDP tavaly közel 3 százalékkal nőtt, az infláció pedig az egyik legalacsonyabb, 2023-ra alig 4 százalékot jósolnak. És bár a munkanélküliség meghaladja a 7 százalékot, de ez 2008 óta a legjobb eredmény ebben a mutatóban.

Ráadásul a franciák komoly összegeket, euró milliárdokat fordítanak a munkaerő és a gyakornoki rendszer fejlesztésére. Kutatási rendszerük a legvonzóbb egész Európában az OECD szerint.

Patrick Pillon elmondta azt is, hogy a zöldenergia-alapú ipar vezető szereplője kíván lenni Franciaország, 2040-re például teljesen kivezetnék a gyártásból az egyszer használatos csomagolásokat.

A francia piac sajátosságairól, a külgazdasági attaséhálózat szerepéről Gölöncsér Balázs és Szűcs Mariann, Magyarország párizsi nagykövetségének külgazdasági attaséi tartottak előadást, majd Gyulai-Kertesi Edina, a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara kereskedelmi vezetője beszélt arról, hogyan tudnak hozzájárulni a magyar vállalkozások francia piacra jutásához.

Végül az M-Plus csoportot bemutató Filip Csaba, a miskolci Toolstyle Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, jellemzően energetikai beruházásokban érintettek, elsősorban gázturbinákat, illetve gázmotorok alkatrészeit gyártják. Hozzátette, a vállalatot 2000-ben alapították, majd 2002-ben érkezett az a befektetői csoport, amely ma is a tulajdonosi kört alkotja.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!