Ugrás a tartalomra

Átalakítanak, hogy fejleszthessenek

Kujan István
Utoljára módosítva
2021. június 06. vasárnap 13:12
A pedagógusok és a szülők döntő többsége támogatja az átalakítást, így augusztus elsejétől megkezdheti működését a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI).
A MIÓVI sem a gyermekek, sem a szülők számára semmilyen érzékelhető változást nem jelent. | Fotó: Mocsári László

Egy központ alá tartozó intézményhálózatban folytatódik majd az óvodai nevelés augusztustól, az átszervezés kizárólag a vezetőséget érinti, a harminckét óvoda ugyanúgy működhet tovább. Az integrációval pénzt takaríthat meg a fenntartó önkormányzat, és hatékonyabb lehet a szakmai munka is az egyes intézményekben a remények szerint. Varga Andrea alpolgármester kiemelte, valamennyi tantestületet, a szülői szervezeteket és az óvodát működtető Szlovák Nemzeti Önkormányzatot is megkérdezték, véleményeiket már a tervezési szakaszban is szem előtt tartották.

– A döntő többség elfogadja és támogatja az elképzelésünket – hangsúlyozta az alpolgármester, aki tematikus fogadóóráján a város szélesebb közvéleményét is tájékoztatta a tervezett átalakításról. – Augusztus 1-jétől tehát létrejön a MIÓVI, de sem a gyermekek, sem a szülők számára semmilyen érzékelhető változást nem jelent. Viszont megszüntetjük a párhuzamosságokat.

Csak egy példa: az ételhulladék elszállítása komoly feladat, erre a kilenc óvoda kilenc különböző vállalkozóval szerződött. Ha azonban egy integrált intézmény egy céget bíz meg ezzel, akkor kedvezőbb feltételeket tud kicsikarni.

– Gondoljunk abba bele, hogy egy-egy intézmény akár 30-50 szerződést is köt a működtetés kapcsán. Ezeket át kell tekinteni, de arra számítunk, hogy jelentős megtakarításokat lehet elérni, amiket aztán szeretnénk az intézmények szakmai fejlesztésére – például a megfelelő informatikai háttér megteremtésére, szakemberek foglalkoztatására – fordítani.

A központi intézménynek a Batsányi János Óvoda lesz a székhelye, és annak vezetője, Petránné Képes Gizella irányítja majd a MIÓVI-t. Az alpolgármester azt mondta, a kinevezése mellett több érv is szólt: óriási szakmai tapasztalattal, több diplomával rendelkezik, elismert óvodapedagógus, akit jól ismernek és tisztelnek a kollégái. Jól tud velük együttműködni, ráadásul különböző óvodákban szerzett tapasztalatokat, a leghátrányosabb helyzetű és speciális igényű gyerekekkel is foglalkozott.

– Az óvodai rendszer átalakítása után a nevelők személye és a csoportok száma sem változik, a helyi pedagógiai programok is megmaradnak, ahogy az intézmények nevei is – sorolta Petránné Képes Gizella, aki 45 évnyi óvodapedagógusi tapasztalattal a háta mögött, augusztus elsejétől a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény vezetőjeként dolgozik tovább. Véleménye szerint a mindennapi működés lényegesen egyszerűbbé válik.

– A fenntartónak egy intézményvezetővel kell tartania a kapcsolatot, de én minden döntés előtt egyeztetni fogok az óvodák vezetőivel – mondta.

Az integráció után a költségvetés is közös lesz. Többek közt gyógypedagógus és óvodapszichológus alkalmazására is lehetőség nyílik majd, amire az integrációt követően támogatást kaphat az intézmény. Jelenleg az átalakítás adminisztratív része zajlik. A központi óvoda vezetője szerint a következő időszakban kihívást a nyugdíjba vonuló óvodapedagógusok pótlása jelent majd.

További hírek

Olvasnivaló