Ugrás a tartalomra

Augusztus 20 - Több helyszínen is lesznek ünnepségek Miskolcon

Létrehozva
Zászlófelvonással indulnak az augusztus 20-i ünnepségek Miskolcon a népkerti országzászlónál, reggel 9 órától.
Kép

A Városházától ünnepi menet indul az aratókoszorúval a Szent István térre, ahol 10:00-kor beszédet mond Veres Pál, Miskolc polgármestere, majd a történelmi egyházak képviselői megszentelik és megáldják az új kenyeret. Az ünnepi műsorban közreműködik a Forrás Kamarakórus. A Szent István téri délelőtti rendezvényeket a Számadó Zenekar koncertje zárja 11:00-től.
 
Felsőhámorban 14:00 órakor megemlékezést és koszorúzást tartanak, beszédet mond Varga Andrea alpolgármester.
 
A Miskolci Nemzeti Színházban 16:00 órától ünnepi közgyűlés kezdődik, ahol átadják Miskolc város idei kitüntettjeinek az immár hagyományos városi díjakat és elismeréseket. A díszközgyűlést eredetileg május 11-én, Miskolc Város Napján tartották volna, ám erre akkor a veszélyhelyzet miatt elrendelt korlátozások miatt nem volt lehetőség. A hagyományok szerint ezen az ünnepi alkalmon vehetik át többek között Miskolc város díszpolgári címét, a Pro urbe díjat, és más városi kitüntetéseket az adott év díjazottjai.
 
A Városház téren, a Polgármesteri Hivatal és a Megyeháza közötti területen családi programok várják az érdeklődőket. 15:00 órától a Zenebona Társulat lép fel a „Köszönjük, Magyarország!” program jóvoltából, 16:00-kor a Csodamalom Bábszínház produkciója következik, 16:45-től pedig a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar ad koncertet.
 
A Szent István téren 17:30-tól folytatódnak a programok a Miskolci Mazsorett Együttes fellépésével, majd 18:30-tól a KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes, 19:00 órától a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek műsora, 20:00-tól pedig a Szinvavölgyi Néptáncműhely ünnepi műsora várja az érdeklődőket, közreműködik a Tényleg Zenekar.
 
A Szent István téren reggel 9:00 órától bárki vásárolhat nemzeti szalaggal átkötött, ünnepi kenyeret, 14:00 órától pedig rétesvonat, tönkölykenyér sütés-dagasztás, népi játékok, népművészeti mesterség-bemutató és játszóház várja a családokat a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület vezetésével.
 
A Városháza és a Megyeháza között, a Városháztéren pedig a Borka Játszópark várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.

A nemzeti ünnep alkalmából a GasztroPlacc az Erzsébet téren várja a gasztronómia szerelmeseit: Az elmúlt időszak legdinamikusabban fejlődő és óriási népszerűségnek örvendő gasztroeseménye újra 18 órakor kezdődik és egészen éjfélig tart. Érzékszervi stimulálás, közösségi hangulat és a maradandó pillanat élménye, egy szerethető és hangulatos téren. A régió élvonalbeli éttermeinek street food alkotásai, kiváló borászai várják a vendégeket.

Ez is érdekelhet

Sarlós Boldogasszonnyal kezdődött az aratás
MiskolcEgyház
Az áldott állapotban lévő Szűz Mária és az ugyancsak állapotos Erzsébet találkozásáról emlékezik meg Sarlós Boldogasszony ünnepe.
Szombaton több 20-as autóbusz érinti majd az Egyetemvárost
MiskolcKörnyezet
Gépész évfolyam találkozót tart a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara szombaton - ehhez igazodik a 20-as busz menetrendje is.
Képgaléria
Sokszor láthatatlanul, de annál elkötelezettebben dolgoznak Miskolcért
Miskolc
Tizennyolc köztisztviselőt tüntettek ki szerdán, a miskolci Városházán a köztisztviselők napja alkalmából.
Képgaléria
Perecesen folytatódott a zúzalékos utak javítása
Miskolc
A program még májusban indult el Miskolcon, az első ütem Perecesen zárul. A mintegy egy kilométer hosszúságú útszakaszon összesen 30 tonna zúzalékot terítettek el. A cél az, hogy az ott élők és a telektulajdonosok számára biztosított legyen a biztonságos és akadálymentes.