Ugrás a tartalomra

Az EMMI szerint törvénytelen a hétfőre tervezett pedagógussztrájk

Létrehozva
A minisztérium szerint sztrájk csak akkor tartható, ha a bíróság jogerős döntést hozott róla, ez a helyzet azonban hétfőn nem áll fenn.

A bíróság elsőfokú határozata megszületett ugyan január 28-án, de a döntés nem jogerős, így törvénytelen a hétfői pedagógussztrájk - írta szombati közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI).
    
Közleményük ismerteti: a szakszervezetek már december 21-én - a kormánnyal folytatott tárgyalásokkal párhuzamosan - bírósághoz fordultak, azonban nem tudtak formailag és tartalmilag megfelelő kérelmet előterjeszteni, így a szükséges hiánypótlások miatt a bíróság csak január 28-án hozott elsőfokú, nem jogerős határozatot. Hangsúlyozták: a jogszabály alapján sztrájk csak akkor tartható, ha a bíróság jogerős döntést hozott róla, ez a helyzet azonban hétfőn nem áll fenn.
    
A kormány felszólította a hétfői sztrájkot nagy erőkkel szervező szakszervezeteket arra, hogy tanúsítsanak jogkövető magatartást, és a hétfői sztrájkot halasszák el.
    
Az EMMI közleménye arra is kitér, hogy a koronavírus-járvány miatt a gyermekek és a szülők így is több hiányzásnak, tehernek voltak kitéve az elmúlt időszakban. Mivel a sztrájk jogszerűtlen - írták -, a tanulók tankötelezettsége pedig fennáll, a hétfői napon iskolába kell menniük, a távollét hiányzásnak számít. Ezért is kértük a szakszervezeteket, hogy ne teremtsenek káoszt, ne ösztönözzék a pedagógusokat a jogsértésre, és halasszák el a sztrájkot, várják meg a bíróság jogerős döntését - írták.

Lapunk éppen tegnap számolt be arról, hogy a miskolci önkormányzat, mint óvodafenntartó megállapodott a kétórás figyelmeztetősztrájk alatti elégséges szolgáltatásokról a PSZ és a PDSZ helyi képviselőivel. Az érdekképviselek akkor azt kérték a szülőktől, hogy a bíróság kései döntése miatt hétvégén figyeljék a munkabeszüntetéssel kapcsolatos híreket az országos és a helyi médiában. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Közös élményekkel startolt a Tanítsunk Magyarországért
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Élménynappal indult a Tanítsunk Magyarországért idei tanéve: több száz diák és mentor találkozott először a Miskolci Egyetemen csütörtökön.
Rendkívüli szülői értekezletet tartottak a komlóstetői óvodában
OktatásMiskolc
Fontos döntésekről számoltak be a szülőknek hétfőn.
Pont ott party
Felvételi statisztikák: nem Szegedi Dezső a legidősebb friss diák
Oktatás
95 907 hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait 2025 őszén. Ez közel ötezerrel több a tavalyinál.
Hetvenkét éves gólya: felvették Szegedi Dezsőt a Debreceni Egyetemre
OktatásMiskolcKultúra
A Jászai Mari-díjas miskolci színművész újra hallgató lesz.